Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Beni Ganz védelmi miniszter a célzott likvidálások politikájának felújításával fenyegette meg a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet vezetőit, ha nem szüntetik be a szomszédos izraeli területek elleni támadásokat - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.

A ynet értesülése szerint az Izrael és a Hamász közötti tárgyalások egyiptomi közvetítőivel is megüzenték a Hamász vezérkarának a személyük elleni fenyegetést.   

"Nem csak épületeket tudunk célba venni, hanem a bennük tevékenykedő embereket is" - mondta Ganz szerdán a környék településeinek vezetőivel tartott találkozóján.   

A Hamász képviselői ugyanakkor arról tájékoztatták az egyiptomiakat, hogy a "Nagy Visszatérési Menet" néven meghirdetett, 2018-ban és 2019-ben rendezett demonstrációk újraindítását fontolgatják a közeljövőben, amennyiben Izrael nem teljesíti követeléseiket.    

A határon tavaly péntekenként több ezres tömegtüntetéseket rendeztek, amelyeken főként tizenéves fiatalok számos alkalommal megpróbálták lerombolni a határkerítést, s követeket dobáltak a túloldalon állomásozó izraeli határőrök felé, illetve gumiabroncsokat égettek. 

Egyelőre ezen a héten a robbanószerekkel, valamint gyújtószerkezetekkel felszerelt léggömbök Izraelbe eregetése folytatódott a Gázai övezetből, naponta több tucat tüzet okozva az övezettel szomszédos térségben, természetvédelmi területeken, mezőgazdasági művelés alá eső földeken és lakott településeken egyaránt.    

Szerdán több száz palesztin tüntetett Gázavárosban a múlt csütörtökön bejelentett, amerikai közvetítéssel létrejött izraeli-egyesült arab emirségekbeli megállapodás ellen, amelynek célja a két ország kapcsolatának normalizálása.    

A Hamász, illetve a Ciszjordániában a Palesztin Hatóságot irányító Fatah párt közös szervezésében tüntető palesztinok izraeli és amerikai zászlókat égettek, Benjámin Netanjahu és Donald Trump amerikai elnök képmásán tapostak, s azt skandálták, hogy a normalizálás a palesztinok elárulását jelenti.   

Ezúttal azonban nem jelent meg az Egyesült Arab Emírségek zászlaja és vezetőjének képe, mint a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél előző héten tartott hasonló demonstráción.

Forrás: MTI / timesofisrael.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 700 560 megtekintés

Videó: 52 360 419 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7489809

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh