A török légierő hétfő este csapást mért a szíriai kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) északkelet-szíriai Haszake tartomány el-Malikíja városában található főhadiszállására – közölte az al-Majadín állami televízió. Ezzel megkezdődött a török katonai beavatkozás Szíriában, amely a TV szerint “agressziónak minősül”.

A török légierő harci gépei a nap nagy részében intenzív repüléseket hajtottak végre a határmenti térségben, de csak az este támadták meg az SDF főhadiszállását. A bombázás Tell-Tavil kerületet érte, egyelőre nem tudni áldozatokról – közölték.

Sem török források, sem a nagyobb nyugati hírügynökségek nem erősítették meg az esetleges légicsapás vagy az offenzíva hírét. A Hszinhua kínai hírügynökség megjegyzi: jelenleg az sem világos, hogy a bombázás egy korlátozott jellegű akció volt, vagy egy nagyobb művelet része.

A dpa német hírügynökség korábban azt jelentette, hogy az amerikai hadsereg intézkedéseket foganatosított a török légierő északkelet-szíriai tevékenységének korlátozására.

Trump közben Törökország tönkretételével fenyegetőzött

Donald Trump amerikai elnök a gazdasága teljes tönkretételével és megsemmisítésével fenyegette meg Törökországot hétfői Twitter-bejegyzésében. Az elnök hangsúlyozta: “amennyiben Törökország olyan lépést tesz, amelyet kimagasló és páratlan bölcsességem alapján megengedhetetlennek ítélek, abban az esetben tönkreteszem és eltörlöm a török gazdaságot”. Trump leszögezte: ezt abban az esetben teszi meg, ha Recep Tayyip Erdogan török államfő “megengedhetetlen” hadműveletet hajt végre.

A Pentagon hétfőn közleményben erősítette meg, hogy az Egyesült Államok nem helyesli Törökország várható offenzíváját, és az amerikai hadsereg semmiféle módon nem támogatja ezt katonailag. “A védelmi minisztérium – mint ahogyan az elnök is – világossá tette Törökország számára, hogy nem helyeseljük a török hadműveletet Észak-Szíriában. Az Egyesült Államok hadereje nem támogat ilyen hadműveletet és nem is bonyolódik bele” – fogalmazott közleményében Jonathan Hoffman, a Pentagon szóvivője. Hozzátette: Mark Esper védelmi miniszter és Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője tudatta török partnereivel, hogy “egyoldalú akcióik kockázatot jelentenek Törökország számára”.
A nemzetközi közösség aggódva figyeli a fejleményeket

Franciaország fokozott figyelemmel kíséri az amerikai kivonulást Észak-Szíriából, mert az valószínűleg erősíteni fogja az Iszlám Állam terrorszervezetet – jelentette ki hétfőn a francia védelmi miniszter. “Rendkívül ébernek kell lennünk egy ilyen lépés miatt, amely szembemegy az Iszlám Állam ellen harcoló koalíció céljaival, és inkább erősíti, mintsem gyengíti vagy felszámolja a terrorista csoportot” – hangsúlyozta újságíróknak Florence Parly.

Előzőleg a francia külügyminisztérium közölte, hogy Párizs “rendkívüli módon aggódik a kurdok ellenőrzése alatt lévő északkelet-szíriai területek elleni esetleges egyoldalú török katonai művelet miatt. “Az egyoldalú művelet veszélybe sodorná a terrorellenes erőfeszítéseket, amelyekben Franciaország is részt vesz a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők oldalán” – közölte a francia külügyminisztérium.

Párizs felszólította Törökországot, hogy tartózkodjon minden katonai művelettől, amely az Iszlám Állam újjáéledéséhez vezetne, és kérte, hogy a külföldi dzsihadistákat továbbra is tartsák az ország északkeleti részében lévő táborokban.

“A területének elveszítése után illegalitásba vonult Iszlám Állam továbbra is súlyos veszélyt jelent a nemzetbiztonságunkra. Szíriában a szervezetnek még mindig jelentős forrásai és harci kapacitásai vannak” – hangsúlyozta közleményében Agnes von der Mühll francia külügyi szóvivő. “Minden egyoldalú lépésnek súlyos humanitárius következményei lehetnek, és várhatóan nem teszik lehetővé a menekültek biztonságos és önkéntes visszatérését a származási régióikba” – folytatta, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen akció ártana a térség stabilitásának, és az SDF oldalán folytatott katonai, humanitárius és stabilizációs műveleteknek.

Németország szintén aggodalmát fejezte ki az esetleges török beavatkozás miatt, mondván, az vélhetően tovább növeli a bizonytalanságot a háború dúlta országban. Ulrike Demmer, Angela Merkel kancellár szóvivője hétfőn kijelentette, hogy Németország tudatában van annak a “különleges biztonságpolitikai helyzetnek”, amellyel Törökország a határánál szembetalálja magát. Egyben figyelmeztetett, hogy “nem szabad veszélybe sodorni” az IÁ ellen elért, javarészt a szíriai kurd erőknek köszönhető sikereket.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter közölte, hogy tiltakozását fejezte ki török kollégájának, Mevlüt Cavusoglunak Törökország küszöbön álló szíriai offenzívája miatt. Zaríf hétfő este telefonon beszélt a török diplomácia vezetőjével az északkelet-szíriai fejleményekről – írta honlapján a teheráni külügyminisztérium. Cavusoglu jelezte: Törökország tiszteletben tartja Szíria területi épségét, és a török hadművelet ideiglenes jellegét hangsúlyozta. Zaríf ugyanakkor aláhúzta: Irán ellenzi a katonai akciót, és felszólítja Ankarát Szíria integritásának és szuverenitásának tiszteletben tartására. Az iráni külügyminiszter egyúttal a terrorizmus elleni harc fontosságát, valamint a biztonság helyreállításának szükségességét emelte ki.

Forrás: MTI/TASZSZ/Hszinhua/AFP/dpa/AP/Reuters/Kitekintő

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 745 831 megtekintés

Videó: 52 382 671 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493602

Jelenleg az oldalon

17
Online

Interreg CE1013 REFREsh