Hollywood harcba indult a Hotfile fájlmegosztó oldal ellen. A filmstúdiók szerint az, hogy az oldal fizet a felhasználóknak, kalózkodásra ösztönöz.

Az idén januárban bezáratott Megaupload fájlmegosztó oldal sorsára juthat a hasonló elven működő Hotfile fájlmegosztó oldal is a BBC híre szerint. A Motion Picture Association of America (MPAA) ugyanis az oldal bezárását indítványozta. Ha a bíróság helyt ad a panasznak, hosszas tárgyalás nélkül egyszerűen lekapcsolják az oldalt, bár a Hotfile azt hangsúlyozza, kérésre eltávolítják a jogsértő tartalmakat.

A filmstúdiók már egy éve próbálják különböző indokokkal leállíttatni a Hotfile-t. A bíróságra beadott papírok szerint a panaszosok között szerepel a Disney, a 20th Century Fox, a Universal Studios, a Columbia Pictures és a Warner Bros is. A felperesek azt állítják, hogy a Hotfile aktívan támogatja a tömeges szerzői jogsértést. A vád szerint a megosztott tartalmak több mint 90 százaléka szerzői jogot sért, és a Hotfile szinte minden felhasználója sérti a szerzői jogok tulajdonosainak érdekeit. A stúdiók szerint a Hotfile és a Megaupload ugyanazon az elven működik. Tény, hogy mindkét oldalnál fizettek azoknak a felhasználóknak, akik népszerű fájlokat osztottak meg, annak függvényében, hányan töltötték le az adott fájlokat. A vádak szerint ezzel kalózkodásra ösztönzik a felhasználókat.

A Panamában bejegyzett Hotfile viszont azzal érvel, hogy törlik a kalóztartalmakat, ha jogos a panasz, ugyanúgy, mint a YouTube is teszi. A stúdiók szerint ugyanakkor a Hotfile-t nem védi a Digital Millennium Copyright Act vonatkozó passzusa, mert nem azonosítja és nem követi a felhasználóit, nem tiltja ki a rendszerből a visszaeső jogsértőket.

A vád szerint legalább 300 jogsértésről kaptak bejelentést a filmek szerzői jogainak tulajdonosai.

A Hotfile nem válaszolt a BBC megkeresésére, a honlapján azonban az áll, hogy bevezettek változtatásokat, melyek megkönnyítik a visszaeső jogsértők azonosítását. Az is szerepel a szövegben, hogy az újonnan bevezetett „fingerprint” (ujjlenyomat) technológia megakadályozza a jogvédett fájlok megosztását, és a tervezett kifizetések során is jelzi a rendszer, ha jogvédett tartalom megosztását követően utalnának.

Mindenesetre, ha sikerül is Hollywoodnak bezáratnia egy újabb oldalt, garantáltan tíz másik veszi át a helyét azonnal.

Forrás: hvg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 744 994 megtekintés

Videó: 52 382 294 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493410

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh