Az új készülékek élettartama megduplázódik és magas hőmérsékleten is működőképesek.

A Huawei jelentős áttörést jelentett be az akkumulátorokkal kapcsolatos kutatásában: a világ első grafén segítségével létrehozott lítium-ionos akkumulátorát, amely kétszer olyan hosszú élettartammal bír, mint a hagyományos lítium-ionos energiaforrások. Az új megoldás emellett 60°C hőmérsékletű környezetben is működik, amely 10°C-al haladja meg az akkumulátorok jelenlegi tűréshatárát. A bejelentést a Huawei Központi Kutatóintézete alá tartozó szervezet, a Watt Laboratórium tette a Japánban idén 57. alkalommal megrendezett Battery Symposiumon.

A rendezvényen a Watt Laboratórium vezető kutatója, Dr. Yangxing Li elmondta, hogy három technológiának köszönhető a grafén segítségével fejlesztett lítium-ionos akkumulátorok terén elért áttörés. Egyrészt egy speciális adalékanyagnak, amely megakadályozza az elektrolitok magas hőmérsékleten történő bomlását. Másrészt katódként módosított nagy kristályú NMC anyagokat használnak, amely a katódpor hőstabilitását növeli. Harmadrészt pedig a grafén a lítium-ionos akkumulátor hatékonyabb hűlését teszi lehetővé.

"Magas hőmérsékletű környezetben végeztünk teszteket, amelyek kimutatták, hogy azonos működési paraméterek mellett a grafén segítségével továbbfejlesztett lítium-ionos akkumulátor 5°C-kal alacsonyabb hőmérsékletű, mint a hagyományos lítium-ionos energiaforrások” – hangsúlyozta Dr. Li. A szakember hozzátette, hogy 60°C-os környezetben kétezer feltöltés után a grafénnal továbbfejlesztett lítium-ionos akkumulátorok kapacitásának 70 százaléka megmarad. Kétszáz napon keresztül 60°C-os környezetben tárolva az akkumulátor kapacitásának csupán kevesebb, mint 13 százaléka vész el.

A Huawei kutatási eredményei nagy jelentőséggel bírnak a kommunikációs bázisállomások tároló rendszereinek esetében: az olyan régiókban, ahol magas a hőmérséklet, a szabadtéri bázisállomásokat működtető akkumulátorok életideje akár négy évnél is többre emelkedhet. Ezek az akkumulátorok magas hőmérsékleten is biztosítják az elektromos járművek nagy teljesítményét az egyes feltöltésekkel, valamint a drónok biztonságos működését is biztosítják, amelyek gyakran termelnek nagy mennyiségű hőt. A tavalyi, 56. alkalommal megrendezett Battery Symposiumon a Huawei Watt Laboratóriuma bemutatta gyorstöltő technológiáját, amely egy 3000mAh-s akkumulátort mindössze 5 perc alatt 48 százalékra tud feltölteni. Dr. Li szerint a Huawei hamarosan egy rendkívül gyors töltést kínáló készüléket fog bejelenteni.

Forrás: sg.hu / huawei.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 755 568 megtekintés

Videó: 52 389 575 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7495560

Jelenleg az oldalon

13
Online

Interreg CE1013 REFREsh