Sosem gondolta volna senki, hogy valóság lehet a vezető nélküli taxiszolgáltatás. A Google önmagát vezető autói azonban megvalósították ezt az elképzelést. Persze nem a Google az egyetlen cég, amely automatizálta a közlekedést, japán vállalatok is dolgoznak ilyen technológián.

A japán robottaxi arra törekszik, hogy megoldja Japán közlekedési problémáit, vidéken és a városokban egyaránt. Hogy mennyire lehet ez sikeres, az még kérdéses, de ha a következő reklám igaz, akkor nagyon szurkolunk, hogy így legyen.

Japánban sosem féltek attól, hogy robottechnológiát használjanak valamilyen probléma megoldására, ám az automatizált autóvezetés még így is hatalmas ugrás a háztartási és gyártást végző robotok után.

Nemrégiben mutatták be az úgynevezett robottaxi modelljét, most pedig egy remek reklámból tudhatjuk meg, milyen módon segítheti ez a súlyos elnéptelenedéssel küzdő településeket. Kattintson ide...

A lényeg, hogy a korábbi utazási módokhoz képest a robottaxi egyszerűbb és szórakoztatóbb utazást biztosít. Minden olyan dolog szerepel benne, amit már jól ismerünk valamelyik futurisztikus filmből. Automatikusan felveszi az út szélén várakozó embereket, a lehető leggyorsabban viszi el őket a célállomáshoz, felszólít arra, hogy „helyezkedjenek el kényelmesen, és élvezzék az utazást”. A cég azt mondja: az autó egy mobillal is megrendelhető, és elmegy értünk bárhová.

Az egyik fő elképzelés szerint a szolgáltatás nagyban segíti az idős embereket, vagy azokat, akik maguk nem tudnak vezetni. Különösen azokon a területeken lehet nagy segítség, ahol a busz- és vasúti szolgáltatás már megszűnt, vagy súlyosan leépült. Azt remélik, hogy 2020-ra, az olimpiai játékokra már ilyen önműködő taxikkal lehet utazni.

A robottaxi tesztelése a közúti közlekedésben jövőre indul a „robotvárosban”, Kanagava prefektúrában, ahol a különböző automatizált technológiák tesztelését végzik. Úgy tűnik, izgalmasnak ígérkezik a jövő, nem igaz?

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 723 417 megtekintés

Videó: 52 373 907 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7490997

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh