A pénzügyi nyomozók kiiktatták a legnagyobb magyar kalózszerver központot; a működtetők ellen nyomozás indult, a bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a szerverparkot, amelynek működtetésében komoly szerepet játszott a CINEDUB csoport, sikerült felszámolniuk a nyomozóknak, akik többhelyszínes rajtaütéssel lepték meg a szervezet vezetőit.

A hálózat tíz szerverből állt, ezek közül három olyan több millió forintos háttérgép volt, amely több mint 70 terrabyte adatot tudott tárolni. A weboldalról mintegy ötezer filmet, négyezer zeneszámot, hatezer számítógépes játékot és csaknem félezer szoftvert lehetett letölteni. Az illegálisan tartalmakhoz a felhasználók emeltdíjas sms vagy előzetes banki átutalás ellenében férhettek hozzá.

A kilencfős elkövetői csoport tagjai a szervereket speciális informatikai védelemmel látták el. Hozzájuk egy másik csapat kapcsolódott, amelynek tagjai gondoskodtak arról, hogy a filmek - amelyeket külföldi, német és francia szerverekről üzemeltetett, illegális oldalakról szereztek meg - a premierek utáni napokban magyar szinkronnal kerüljenek a weboldalra. A mozikban digitálisan rögzítették a hangot, olykor videofelvételeket is készítettek.

A NAV kiemelte: a leginkább e csapat tevékenysége nyomán tették feketelistára Magyarországot a nagy amerikai filmgyártók, amelyek egy ideje már csak néhány hetes késéssel engedték filmjeik bemutatását a magyar mozikban.

A szerzői jogsértéssel gyanúsított tízfős csoport a filmek feltöltésével mintegy 130 millió forint kárt okozott az Intercom Zrt.-nek, a Budapest Film Kft.-t pedig majdnem 52 millió forinttal károsította meg. További 29 társaságnak 2 millió és 50 millió forint közötti, 612 forgalmazónak pedig 2 millió forint alatti vagyoni hátrányt okoztak. Csak a filmek hozzáférhetővé tételével mintegy 640 millió forint kárt okoztak az elkövetők - tette hozzá az adóhatóság.

Közlése szerint a felhasználók révén 10-15 millió forintos bevételhez jutottak az elkövetők, akik más szerverek működtetéséből is hasznot húzhattak, ugyanis a vizsgált bankszámlákra 2006 óta mintegy százmillió forint érkezett.

A bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van, a pénzügyi nyomozók egymillió forint értékű vagyont zároltak. A csoport többi tagja egyelőre szabadlábon védekezhet - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 740 220 megtekintés

Videó: 52 380 378 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7492662

Jelenleg az oldalon

14
Online

Interreg CE1013 REFREsh