A mobiltechnológia felhasználásával igyekszik hozzájárulni az elhunytakról való megemlékezéshez egy kínai temető.

A sina.com hírportál jelentése szerint a rendhagyó ötlettel egy Liaoning tartománybeli város, Senjang egyik temetője rukkolt elő. A tervek szerint az ott lévő sírokat - a hozzátartozók megkérdezése és jóváhagyása után - a vonalkódhoz hasonlóan működő, éttermekből és bevásárlóközpontokból ismert, Kínában széles körben elterjedt QR-kódokkal látják majd el, amelyeket bárki le tud olvasni okostelefonjával. A kód egy honlapra irányítja az érdeklődőket, ahol az elhunyt életéről olvashatnak, képeket és videókat nézhetnek meg róla, illetve olyan tartalmakat böngészhetnek, amelyeket az elhunyt rokonai és barátai töltöttek fel a portálra.

A hozzátartozók eddig tucatnyian jelezték, hogy részt kívánnak venni a "virtuális megemlékezésben". A temető azonban nagyobb érdeklődésre számít, és sikerként könyveli el kezdeményezését, amely akár jövőbeli példaként is szolgálhat más városoknak. A kínai közvéleményt ugyanakkor megosztja az ötlet. A támogatók elsősorban azt emelik ki, hogy nagyszerű dolog a modern technológiát a múlt felidézésére használni, az ellenzők szerint ugyanakkor az elgondolás abszurd és tiszteletlenség a halottakkal szemben, akik még a temetőben sem lelhetnek békére.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 747 089 megtekintés

Videó: 52 383 336 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493878

Jelenleg az oldalon

56
Online

Interreg CE1013 REFREsh