http://908456.zoqxoq1s.asia/14-iq-light/239-csodat-tehet-a-tomegkalyha#sigProId45aae78173
Nálunk még újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk és hatékonyságuk miatt már rendkívül elterjedtek az úgynevezett tömegkályhák és a tömegtűzhelyek.
Juhász János tömegkályha fejlesztő szakember most fantáziát lát ezen kályhák elterjesztésében, ezért tanfolyamot szervezett, hogy megismertesse a szakmával is a fűtési- és meleg víz előállítási módot. A képzés során Budapest mellett, Gyálon egy 43 m2-es bemutatóház is létesül, ahol az érdeklődők nemcsak megtekinthetik és elsajátíthatják az építés módját, de ősztől szálláshelyként is funkcionál majd a létesítmény. Az oktatás fő alapanyagát a Leier adta.
A tömegkályha és a tömegtűzhely a Skandináviában használt hagyományos téglakályha évtizedek óta fejlesztett új változata; másodégés-kamrával, másodlevegővel, nagy hőtartó tömeggel készül, kevés fával nagyon kellemes hőkomfortot ad. Az amerikai szakirodalmi adatok szerint Finnországban az új építésű családi házak több mint 90%-át tömegkályha fűti.
Juhász János először saját házába építette be ezt a kályhafajtát 2006-ban. Jó tapasztalatai, a jelentősen lecsökkent rezsiköltségek, ill. a kályha nyújtotta hangulat hatására megerősödött benne az elhatározás, hogy itthon is elterjeszti ezt a rendkívül takarékos fűtési és meleg víz előállítási technológiát. Míg néhány évvel ezelőtt sokan még furcsállották, hogy a kényelmes gázfűtés helyett a szakember miért választja inkább a fával való tüzelést, addig ma már alig kérdőjelezik meg döntését: a földgáz folyamatosan drágul, és mivel importból szerezzük be, ezért fennáll a lehetősége annak, hogy időről időre csak korlátozottan áll rendelkezésre. Ausztriában és Németországban is sok helyen fűtenek fával, és ezekben az országokban is egyre jobban kezd elterjedni a tömegkályha, mivel olcsóbb, biztosabb és hangulatosabb is, mint a gázfűtés.
A tömegkályha háromhéjú, másodlevegős, dán típusú másodégés-kamrás, hamuteres, fűtött ágyas, magas segédkéményes kályha. A kályhába meleg vizet adó hőcserélőt is beépítenek. A tanfolyam keretében, a nyílt építésen minden szükséges gyakorlati szakmai ismeret elsajátítható: mennyi és milyen alapanyag kell, mennyi idő alatt lehet felépíteni, milyen a belső szerkezete és mekkora helyet foglal el a kályha. A résztvevők, akik a tanfolyam alatt akár bent is lakhatnak a bemutatóházban, azt is megtanulhatják, hogy hogyan lehet például egy, belsőleg már felújított házba utólag beépíteni ezt a típusú kályhát, ill. tűzhelyet.
Az ünnepélyes begyújtás szeptemberben lesz, ekkor a bemutatóházban – az ígéretek szerint - már 100%-ban megújuló fatüzelésű lesz a fűtés, a meleg víz-előállítás és a főzés is, - az eseményre természetesen visszavárják a tanfolyamot elvégzetteket is.
Forrás: ingatlanmenedzser.hu