Nem lehet feltalálóként elismerni a mesterséges intelligenciát, jogilag csak emberek lehetnek feltalálók az amerikai szabadalmi hivatal döntése szerint.

A hivatal elutasította, hogy a Dabus mesterségesintelligencia-rendszert jegyezzék be feltalálóként két szabadalom esetében, mondván csak természetes személyek lehetnek feltalálók. A szabadalmi törvény korábban úgy fogalmazott, hogy "egyének" lehetnek feltalálók - olvasható a BBC hírportálján.   

A Dabus rendszer egymásba illeszkedő élelmiszertartályokat tervezett, amelyeket robotok képesek könnyen megmarkolni, valamint egy figyelmeztető fényjelzést, amely úgy villan fel, hogy nem lehet nem észrevenni.   

A rendszer létrehozója, Stephen Thaler fizikus, MI-kutató azzal érvelt, hogy ő nem segített a rendszernek a feltalálásban, ezért téves lenne őt magát feltalálóként bejegyezni.   

A szabadalmi hivatal azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az innovációk emberek javára írhatók, hogy elkerüljék a jogi komplikációkat, amelyek felmerülhetnek, ha vállalati feltalálót ismernének el.   

Tudósok azonban már korábban felvetették, hogy a jövőben nem lenne szabad ezt a szabályozást alkalmazni.   

Az Európa Szabadalmi Hivatalhoz is érkezett már számos mesterséges intelligenciát érintő beadvány - mondta a BBC-nek Penny Gilbert szellemi-tulajdonjogi szakértő.   

A mesterséges intelligencia egy gyorsan fejlődő terület, forradalmasít sok iparágat és felvet sok meg nem vizsgált kérdést a szabadalmaztatásról és a feltalálás tulajdonáról - magyarázta.   

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) konzultációt kezdett a kérdésről, és folytatja annak megvitatását május közepén tartandó tanácskozásán - tette hozzá.

Forrás: MTI / bbc.co.uk

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 743 472 megtekintés

Videó: 52 381 709 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493134

Jelenleg az oldalon

43
Online

Interreg CE1013 REFREsh