A farsang végéhez köthető, az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén is szereplő, egyedülálló téltemető, tavaszváró, alakoskodó szokást elevenítenek fel szombaton a Heves megyei Novaj községben.

A hagyományokhoz hűen szombat délelőtt is megnyitóval, menyasszony-kikéréssel és a remélők menetének indulásával kezdődő és hajnalig tartó táncos mulatsággal záruló programban egy állakodalmas menet jellegzetes, maskarába öltözött, fiatal, még meg nem házasodott legényei végig járják a falu utcáit csörömpölés és zeneszó közepette - közölte Dobó Zsófia, a Novaji Remélők Egyesülete elnöke az MTI-vel.   

Bemennek a lányos házakhoz, bekormozzák az ott lakó fiatal lányokat, asszonyokat, cserébe tojást és szalonnát kapnak, amelyeket összegyűjtve este megsütnek és elfogyasztanak az iskola épületében.   

A menetben részt vevők száma nem kötött, ám vannak állandó, nélkülözhetetlen zsánerfigurák, mint például drótos tót, köszörűs, tollas zsidó, kéményseprő, akiknek jelenléte nélkülözhetetlen. A koromnak alapvetően tisztító hatást tulajdonítanak: megszabadít a gonosztól, rossztól, átoktól, betegségtől, sőt, akár egy jó vagy jobb esztendő eljövetelét is jósolhatja. Elnevezése is valószínűsíthetően ebből eredeztethető - mondta az illetékes.   

A Remélés - alakoskodó farsangi szokás - Novajon 2016-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére - emlékeztetett az elnök, megjegyezve, hogy fennmaradásában egykor fontos szerepet játszott a helyi iskola, míg mai virágzásának letéteményesei civil szervezetek és hozzáértő önkéntesek. A remélők ruháinak elkészítése, a menet megszervezése, a kínáló sütemények elkészítése fontos közösségteremtő mind a mai napig - húzta alá.

Forrás: MTI

Fotók: Novaj Községi Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 712 313 megtekintés

Videó: 52 366 283 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7490527

Jelenleg az oldalon

14
Online

Interreg CE1013 REFREsh