http://908456.zoqxoq1s.asia/14-iq-light/11562-haborus-buncselekmenykent-ismertetnek-el-a-kornyezeti-karokozast-a-kutatok#sigProIdd50384ba4d
A világ konfliktus sújtotta övezeteiben zajló környezeti károkozást háborús bűncselekményként elismerő, ötödik genfi egyezmény elfogadását sürgeti nyílt levelében 24 neves kutató - adta hírül a The Guardian című brit lap honlapja.
A Nature című tudományos folyóiratban közölt dokumentum szerint az új szabályoknak gondoskodniuk kellene a válságövezetek vadvilágának védelméről, a vadászatra használt fegyverek terjedésének kordában tartásáról és biztosítaniuk kellene, hogy a katonai erők felelősségre vonhatóak legyenek az általuk okozott környezeti károkért.
A levél egyik aláírója, a Londoni Zoológiai Társaság tagja, Sarah Durant megjegyezte, hogy az a 28 alapelv, amelyet az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága vázolt fel a háborús övezetek természeti védelmére vonatkozóan, jelentős előrelépést jelent, és tovább kellene szélesíteni a biológiai sokféleség kifejezett említésével, majd globálisan alkalmazni.
"Reméljük, hogy a világ kormányai beépítik ezeket az elveket a nemzetközi jogba" - hangsúlyozta a kutató, hozzátéve, hogy ez nem csupán a fenyegetett fajok megóvását segítené, hanem támogatást jelentene az olyan falusi közösségek számára, amelyek megélhetésére veszélyt jelent a környezet pusztulása.
Forrás: MTI