Az amerikai űrkutatási hivatalnak 20-30 milliárd dollárra lesz szüksége a következő öt évben Hold-programjának megvalósítására - közölte Jim Bridenstine, a NASA igazgatója a CNN amerikai hírtelevízióval.

Ez azt jelenti, hogy a NASA jelenlegi évi mintegy 20 milliárd dollárra rúgó költségvetését éves szinten 4-6 milliárd dollárral kell kiegészíteni - tette hozzá.   

Ez az első alkalom, hogy a NASA nyilvánosságra hozta Artemis nevű Hold-programjának becsült költségét, a május végén bemutatott misszió célja fenntartható jelenlétet létrehozni a Holdon.    

A NASA célul tűzte ki, hogy a következő öt éven belül az Artemis program keretében ismét űrhajósokat küld a Holdra, köztük az első nőt. A Holdon utoljára 1972-ben, az Apollo-17 misszió során jártak amerikai űrhajósok. A XX. századi Hold-missziók az Apollo nevet kapták, Artemis a görög mitológiában Apollo ikertestvére, a vadászat, a vadállatok és a Hold istennője.   

A program a tervek szerint nyolc űrhajó indítását foglalja magában. Az Artemis-1 egy 2020-ra tervezett, legénység nélküli misszió a Hold körül, az Artemis-2 legénységgel a fedélzetén fog keringeni a Hold körül szintén 2020-ban, az Artemis-3-mal 2024-re emberek lépnek a Hold felszínére.   

A három űrhajót minden idők legnagyobb hordozórakétája, a Space Launch System (SLS) juttatja majd fel a kijelölt helyre.    

Öt további űrhajóval viszik fel az űrbe a Gateway holdkörüli űrállomás építőelemeit 2022 és 2024 között, magáncégek segítségével. A Gateway állandó bázisként fog szolgálni a Holdra, valamint a Marsra tartó asztronauták számára.   

A CNN szerint a 20-30 milliárd dollárnyi költség kevesebb mint a korábbi egyes becslések, igaz, hogy valószínűleg ezek nem a végső számok. Brindenstine elismerte, hogy az űrutazás veszélyes és kiszámíthatatlan, ezért lehetetlen pontosan meghatározni költségeit.   

"Tárgyalunk a kormányzaton belül, egyrészt a szövetségi gazdálkodási és költségvetési irodával, és a Nemzeti Űrtanáccsal. (Utóbbit a közelmúltban élesztették újra Mike Pence alelnök vezetésével.) A kongresszust is meg fogjuk ismertetni a programmal, és biztosítani fogjuk, hogy a kongresszus tagjait érdekelje és hajlandók legyenek támogatni ezt az erőfeszítést" - hangoztatta Bridenstine.   

Mike Pence márciusban jelentette be, hogy a Trump-kormányzat fel akarja gyorsítani a NASA Hold-programját, és 2028 helyett 2024-ben akarják elindítani az első Hold-missziót.    

Eddig a NASA hivatalosan csak 1,6 milliárd dollárt kért az Artemis-programra, ami csak töredéke az egész program költségvetésének - mondta a NASA igazgatója.

Forrás: MTI / nasa.gov

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 714 005 megtekintés

Videó: 52 367 786 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7490578

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh