Az orosz hatóságok 9 hónapot adtak a McDonald’s gyorsétterem-hálózatnak, hogy összepakoljanak és elhúzzanak az országból.

Az amerikai központú étteremlánc étkezdéiben kínált ételek visszafordíthatatlan egészségügyi károkat okoznak az orosz lakosságnak – állapították meg az egészségügyi tárca és a fogyasztóvédelmi hivatal szakemberei. Az orosz FogNews hírügynökség értesülései szerint a hatóságok már két éve figyelik árgus szemmel az országban üzemelő McDonald’sok működését, s ezalatt komoly szabálysértéseket tártak fel.

A fogyasztóvédelem számos esetben részesítette figyelmeztetésben, illetve bírságban az üzemeltetőket az étlapon szereplő ételek rossz minősége és az élelmiszer-tárolási szabályok megsértése miatt. Ezek az intézkedések azonban hatástalanok maradtak, sőt egyes üzletvezetők kenőpénzzel, sőt olykor fenyegetésekkel próbálták jobb belátásra bírni az ellenőröket. Ezek után a fogyasztóvédők az orosz Egészségügyi Minisztérium segítségét kérték, melynek szakértőivel egyetértésben megállapították, hogy a gyorsétteremláncnak nincs helye többé az országban.

Miután az oroszországi McDonald’s 9 hónapot kapott a végelszámolásra és az elköltözésre, az elmúlt héten megérkeztek Moszkvába a cég amerikai képviselői, akik bírósági keresetben támadták meg a döntést, illetve megpróbálták tárgyalásos úton rendezni a vitát, mely utóbbi nem járt sikerrel. Ami pedig a per sikerét illeti, az fogyasztóvédelmi hivatal jogászai nem sok esélyt adnak az amerikaiaknak az orosz bíróságon.

Forrás: hir24.hu

Frissítés!

A hír még vezető orosz oldalakon nincs megerősítve...

Az orosz forrása a hírnek: Kattintson ide...

Így egyelőre bulvárhírként kell kezelni.

Frissítés2!

Mostanra többen is utánajártak a hírnek, és az bizony "túl szép, hogy igaz legyen" (bár a like-okat elnézve itt is sokan egyetértenének vele).

Orosz portálokon megjelent hírek szerint épp az ellenkezője látszik megvalósulni: a McDonald's tovább terjeszkedik Oroszországban.

Az erről szóló hírek itt olvashatóak:

Russian Today Kattintson ide...

The Moscow Times Kattintson ide...

A hír24-nek sikerült egy álhír-portálról átvenni egy cikket...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 749 020 megtekintés

Videó: 52 384 619 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7494162

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh