http://908456.zoqxoq1s.asia/13-iq100/8138-atomokon-tarol-adatot-az-ibm#sigProId96ed0835c8
Egyetlen atomot sikerült adattárolásra felhasználni, ami áttörést hozhat magával.
Az IBM kutatói részlege bejelentette, hogy az eddigi legstabilabb és legmegbízhatóbb módon sikerült atomokat adattárolási célokra felhasználni, természetesen egyelőre laboratóriumi körülmények között. Amennyiben a technológiát sikerül tökéletesíteni, belátható időn belül nagy áttörést érhetünk el.
A hivatalos bejelentés, valamint a beágyazott videó révén megtudhatjuk, hogy a szakembereknek mikroszkóp, extrém vákuum, valamint szintén extrém hűtés mellett sikerült egyes atomok mágneses orientációját manipulálni, ezzel pedig atomonként egy-egy bit információt eltárolni. A csapat az extrém vákuumban a levegőmolekulák és egyéb „szennyeződések” kizárásával, a Nobel-díjat kiérdemlő Scanning Tunneling Microscope (STM), a kvantummechanika elmélete, valamint a folyékony hélium által biztosított hűtés kombinálásával valósította ezt meg, itt ugyanis lehetővé vált két, egymástól mindössze egyetlen nanométerre lévő atom megbízható írása és olvasása.
Összehasonlításként megjegyzik, hogy a ma széles körben használatban lévő merevlemezek nagyjából 100 ezer atomot használnak fel egyetlen bit eltárolására, vagyis a különbség jelentős. Rövid időn belül persze még nem valószínű a megoldás elterjedése, a további tökéletesítés sikeressége esetén azonban megnyílik az út az olyan, hitelkártya méretével megegyező adattárolók megjelenése felé, amelyek az iTunes vagy a Spotify teljes katalógusát, vagyis mintegy 30 millió zeneszámot menthetnek el. Az adattárolás sűrűsége minimum ezerszeresére ugorhat, mivel azonban az eljárás egyelőre bonyolult és drága, időre van szükség a kellő optimalizációhoz.
A csapat számára jelenleg az bizonyul a legfontosabb fejleménynek, hogy sikerült visszaigazolni az ezzel kapcsolatos korábbi jóslatokat, vagyis az egyes atomokat valóban befoghatjuk adattárolásra.
Forrás: sg.hu / ibm.com