Az 1950-es évek óta több mint 7600 négyzetkilométer területről fogytak el a gleccserek Kínában, elsősorban Tibet vidékéről, ami 18 százalékos csökkenésnek felel meg - számoltak be kutatók a Hszinhua hírügynökségnek.

1974 óta körülbelül 10 százalékos csökkenést figyeltek meg a térségben - számolt be Kang Si-csang, a Tibeti-fennsík kutatásával foglalkozó akadémiai kutatóintézet munkatársa. Eközben a Csomolungma, vagyis a Mount Everest alsóbb részén található gleccsertó mérete a tizenháromszorosára nőtt.

A világ legmagasabb hegyének hegymászói arról számoltak be, hogy a tengerszint felett 5200 méter magasan fekvő alaptábor vidékét egykor vastag jég borította, s ma már semmi más nincs ott, csak föld és sziklák.

Kínában - többségében a Csinghaj-Tibet fennsíkon - nagyjából 46 ezer gleccsert tartanak nyilván; ez a világ hasonló természeti képződményeinek körülbelül a 14,5 százalékát jelenti. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy ezek nemcsak a friss víz utánpótlásának forrásai, hanem fontos szerepük van az éghajlati rendszerben is. "Az élet forrását jelentik Kína nyugati, sivatagos vidékein" - jegyezte meg Kang.

Az olvadó gleccserek elkerülhetetlenül ökológiai és környezeti változásokat fognak előidézni. Rövidtávon a keletkező vízmennyiség kisebb tavak képződését eredményezi, helyenként a természeti környezetet veszélyeztetve - közölte Liu Si-jin, az ország gleccsereinek felmérését végző kutatócsoport vezetője. Gleccsertavak 1930 és 1990 között 15 alkalommal öntöttek ki, áradásokat, földcsuszamlásokat okozva.

A gleccserek olvadásának folyamatát egyértelműen az éghajlatváltozás következményeivel magyarázzák, és a tibeti kormányzat ezért is tudatosan törekszik a régióban a károsanyag-kibocsátás csökkentésére. Azok a vállalatok például, amelyek környezetkímélő technológiát vagy zöld-energiát alkalmaznak, nyolc évig tartó adókedvezményben részesülhetnek.

Kang Si-csang szerint bár a kapcsolódó beruházások és a környezetvédelmi programok, illetve az ezekbe fektetett pénzek segítenek, nem tudják megállítani az olvadást. Úgy vélte, több kutatásra van szükség annak megállapításához, hogy e reakciós folyamatok miként függnek össze, és hogy a gleccsertavak vize hogyan hasznosítható a leghatékonyabban. Egyúttal - a lakosság védelmében - egyfajta riasztórendszer kiépítését is szükségesnek látta.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 741 497 megtekintés

Videó: 52 380 832 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7492767

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh