Nem valószínű, hogy az üstökösök hozták a vizet a Földre - ez derül ki a Rosetta űrszonda frissen publikált méréseiből.

A tudósok azt állapították meg, hogy az üstökös jeges felszínén található víz különbözik a földitől - idézte a The Daily Telegraph a Science tudományos lapban publikált tanulmányt.

Az eredmény kétségeket támaszt azzal az elmélettel szemben, mely szerint a Föld vizének nagy része üstökösök becsapódásaival került a bolygóra.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta-missziójának hűtőszekrény-méretű leszállóegysége, a Philae novemberben sikeresen landolt a 67P üstökös felszínén. A robotnak fúrással sikerült talajmintákat vennie az üstökösből. Mielőtt napelemei kimerültek volna, még elküldte az általa összegyűjtött tudományos adatok egész tárházát.

Az ESA Rosetta-küldetésének irányítói hibernált állapotba állították a leszállóegységet, miután napelemeinek energiaszintje vészesen mélyre süllyedt.

A legfrissebb eredmények az anyaűrhajónak, a Rosettának köszönhetők. A 67P üstökös körül továbbra is keringő űrszonda Rosina nevű spektrométere "beleszippantott" az égitest felszínéről kigőzölgő gázba és kimutatta, hogy a benne lévő nehézvíz aránya nem egyezik a földi aránnyal.

Kathrin Altwegg, a Berni Egyetem munkatársa, a Rosina vezető kutatója elmondta: a "nehézvíz" (D2O) és "könnyű víz" (H2O) aránya olyan jellemzője egy égitestnek, amely hosszú időre érvényes és nem könnyen módosul. Ha összevetjük az üstökösök vizét a földivel, egyértelműen el tudjuk dönteni, a két víz hasonló-e.

"A nehézvíznek a Naprendszerben eddig talált legnagyobb arányát mérte a Rosina az üstökösnél, ez háromszor akkora, mint a Földön létező nehézvíz - könnyű víz arány. Ez azt jelenti, hogy ilyen típusú üstökös nem hozhatott vizet a Földre" - magyarázta Altwegg.

A tanulmány szerzői szerint valószínűbb, hogy a víz becsapódó aszteroidák felszínéről jutott bolygónkra. Monica Grady, a kutatócsoport tagja azonban a végleges következtetések elvonása előtt türelemre intett: "A Rosina az üstökös felszínének gázait vizsgálta. Többet akkor tudunk mondani, ha megnézzük, mi érkezik a Philae műszereitől, a COSAC-tól és a Ptolemytől" - mondta.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 053 megtekintés

Videó: 52 382 733 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493631

Jelenleg az oldalon

17
Online

Interreg CE1013 REFREsh