http://908456.zoqxoq1s.asia/13-iq100/446-a-nagytestver-nagyuzemi-megfigyelokampanya#sigProId29b1b8860a
Két héttel ezelőtt a média szíve megdobogott, amikor az Attack Watch(1) weboldal beindításakor Barack Obama egyenesen Joe McCarthy kommunista boszorkányüldözési kézikönyvéből kölcsönzött néhány oldalt. A reakció, még Obama támogatói körében is azonnali és brutális volt. De miközben Obama ötletének bukása és megsemmisülése 24 óra leforgása alatt megtörtént, valakik sokkal alattomosabb eszközökkel jelentek meg a színen, hogy kifüstöljék a köztünk levő árulókat: ezek pedig nem mások, mint régi Fed-béli jó barátaink, akik egy „Társadalmi megfigyelési platform” létrehozásáért fordultak hűséges ügyfeleikhez ajánlatkérésükkel.
A platform funkciója „bizonyos média és hírcsatornákon keresztül történő adatgyűjtés” lenne. Az árajánlatkérésben rögzítették a platform iránti elvárásokat, melyeknek része „több milliárd párbeszéd követése és az így rögzített szöveg bizonyos előre meghatározott kritériumok szerinti elemezése.” A Fed reményei szerint az eredmény „a beszélő vagy író véleményének, hozzáállásának megállapítása lenne, egy adott témával vagy dokumentummal kapcsolatban.” … „Fontos szempont, hogy a termék képes legyen adatokat gyűjteni a vezető közösségi oldalakról, mint a Facebook, a Twitter, blogok, fórumok és a YouTube, valamint különböző média platformokról, mint a CNN, WSJ, Factiva, stb.” Ami pedig a legfontosabb, a „Lehallgató platform” legyen képes „kezelni a válsághelyzeteket, folyamatosan figyelemmel kísérni a párbeszédeket valamint azonosítani és elérni a kulcsfontosságú bloggereket és a nyilvánosságra hatni tudó egyéneket.”
Más szóval a Fed az ellenkémkedés korszakába lépett és mostantól mindent és mindenkit megfigyel, aki ír vagy beszél róla bárhol a világon. Végtére is miért kérnék meg, hogy más kémkedjen nekik, magukra haragítva a világot, ahogy Obama kénytelen volt a nehéz úton megtanulni, ha megvehetik a szolgáltatást, a saját maguk által nyomtatott pénzen. Miután az Internet teljes mértékben „áttekinthetővé” vált a Fed áttérhet a telefonbeszélgetésekre, majd egyelőre még magánterületnek számító otthonainkra, mert hamarosan azt mondani, hogy a pénznyomtatás hazaárulás, hazaárulásnak számít majd és az ilyen terroristákat el kell kapni még mielőtt elkövetnének valamit.
Mi mást mondhatnánk, mint, hogy üdvözöljük Voldemort elnök-nagyurunkat, mert mostantól ő az, akinek nevét nem ejthetjük ki a szánkon.
(1 – Obama elnök választási kampányának keretein belül létrehozott weboldal, ahol a támogatók bejelentést tehetnek minden olyan, Barack Obamával kapcsolatos megnyilvánulással kapcsolatban, amit alaptalannak tartanak.)
Forrás: idokjelei.hu
Kapcsolódó: Kattintson ide...