A gyanúk szerint a Kisbolygóöv legnagyobb égitestje nem jelenlegi pályája közelében keletkezett.

A Naprendszerben annyira sok a furcsa égitest, hogy egyre gyakrabban merül fel a kérdés, mi tekinthető egyáltalán normálisnak, ha egyáltalán van ilyen. Az 1801-ben felfedezett Ceres például az első objektum volt, amit a Mars és a Jupiter között detektáltak. Nem sokkal utána aztán sorra fedezték fel a többi kisbolygóövi égitestet is, amelyek közül ma már több mint egymillió ismert. Az elsőként felfedezett Ceres továbbra is a legnagyobb közöttük, olyannyira, hogy nem is aszteroidaként tartják számon, hanem protobolygóként. Ezek olyan égitestek, amelyek megindultak a bolygóvá válás útján, de menet közben kifogytak a nyersanyagból, így megrekedtek apró állapotukban.

A Ceres átmérője meghaladja a 900 kilométert, és ahogy a Dawn űrszonda feltárta, nagyon változatos geográfiával rendelkezik. Legfurcsább felszíni képződményei közt találunk egy magányos gigavulkánt, egy krátert, amelyet fényes pöttyök tarkítanak, és egy valószínűleg ezzel összefüggésben létező felszín alatti óceánt is.

A Dawn megfigyelései közül az egyik legfurcsább az volt, hogy a szonda ammóniát detektált a Ceresen, ami elég ritka a Kisbolygóövben, ugyanis az itt uralkodó hőmérsékleten gyorsan elillan. Ceresen jelenlevő ammónia viszont azt sugallja, hogy ez az égitest anyagába keveredve annak formálódása óta ott van, ami viszont azt jelzi, hogy az objektum sokkal távolabb, a Naprendszer külső vidékein keletkezhetett, ahol bőven van fagyott állapotú ammónia. Ha így történt, akkor viszont valamilyen okból egyszer csak bevándorolt a Mars és a Jupiter közé.

Persze tudjuk, hogy a bolygók formálódásuk közben és után is vándorolhatnak, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz is kijjebb keletkezhetett jelenlegi pályájánál, az exobolygók közül a forró jupiterek létére pedig nincs más magyarázatunk, mint a nagyfokú migráció. De nagy kérdés, hogy a Ceres is képes lehetett-e hasonló „túrára”.

Egy most megjelent tanulmány ennek lehetőségét deríti fel, és a szerzők következtetése szerint a Ceres vándorlása abszolút elképzelhető lehetőség. A kutatók azt modellezték, hogy ha 4 milliárd évvel ezelőtt létezett egy protobolygó-populáció a Szaturnuszon túl, amikor utóbbi és a Jupiter már túlvolt a formálódáson, az Uránusz és a Neptunusz pedig még növekedett, azok hogyan viselkedtek a következő időszakban.

A korábbi szimulációk alapján több nagyméretű, legalább 5 földtömeget kitevő bolygó is formálódhatott a Naprendszer külső részén, amelyek elkezdtek befelé vándorolni, de nem jutottak át a Jupiter és a Szaturnusz vonalán. Ezeken túl megrekedve idővel elkezdtek egymásnak ütközni, aminek nyomán rengeteg törmelék keletkezett. Végül két vagy három óriásbolygó formálódott a Szaruntuszon túl: az Uránusz, a Neptunusz, és talán egy harmadik is, amely a Jupiterrel való gravitációs kölcsönhatások nyomán távolabbra hajítódott.

Más vizsgálatok alapján ebben az időszakban akár 3600 Cereshez hasonló méretű objektum is létezhetett a Szaturnuszon túl, így az új modell ekkora létszámról indít. A Nap körül ekkor még létezett a bolygók anyagát adó porkorong, amellyel interakcióba kerültek ezek a Ceres-jelöltek, és amely nagyban segítette őket abban, hogy belsőbb pályákra vándoroljanak. Az új szimulációk alapján a kérdéses égitestek túlnyomó része menet közben elveszett: kidobódott vagy összeütközött más bolygókkal. A „túlélők” aránya 0,003–0,1% közötti lehetett, és ezek jó eséllyel (70%-ban) a Ceres mostani pályájának közelében köthettek ki.

A kalandoknak azonban még ekkor sem volt vége, a létrejött óriásbolygók ugyanis még ezt követően legalább egyszer jelentősen felforgatták a Kisbolygóövet, annak 80–90%-át eltakarítva onnan. Ezt is belevéve a számításokba, így pontosan egy Ceres-jelölt maradhatott a 3600 eredetiből. Ami tökéletesen illeszkedik a tényleges helyzethez, hiszen pontosan egy Ceres méretű objektum van a Kisbolygóövben, a második legnagyobb égitest, a Vesta csak feleakkora.

Nem tudjuk persze, hogy valóban így történtek-e az események, hiszen a szimulációk nagyon leegyszerűsítve modellezik a valóságot, és nagyon sok feltételezésből indulnak ki. Azt azonban nagyon jól demonstrálja a kutatás, hogy a hiába tűnik a Naprendszer manapság szabályosan rendezettnek, ez nem volt mindig így, és az égitestek jelentős átrendeződések és komoly veszteségek árán kerültek jelenlegi pályájukra.

Forrás: ipon.hu