Március 17–én kezdődik a Komlói BSK labdarúgó csapatának a tavaszi idény. A 2010/2011–ben katasztrofálisan szereplő együttes ősszel kellemes meglepetést okozott a szurkolóinak, és az őszt a harmadik helyen zárta.

Kalmár Gergővel beszélgettem:

- Nem vagy könnyű helyzetben, hisz testvéred Bence sorra lövi a gólokat, míg Te kissé lemaradtál tőle. Gondolom élcelődés meg van testvéri hangon?

- Nem jelent számomra nyomást, hisz a feladatunk nem ugyanaz. Ő a játék látványosabb részében erős, míg én a piszkos munkát végzem el. A pozíciónkból adódóan is lényegesen többször kell a kapuhoz érnie, így ez a különbség reális. Ha elérném, a 10 gólt boldog lennék, de nem okozna fejtörést ha a különbség nagyobbra nőne, mert akkor a Bence 20 körül lesz már.

- Ha már testvériség, a játékosok nagy része komlói együtt nőttetek fel, milyen a hangulat az öltözőben? (Pályán kívül is barátok vagytok?)

- Egészen kiskorunk óta focizunk együtt, jó pár játékossal a hangulat és az összeszokottság fontos eleme a sikeres csapatoknak. Az öltözőben rendkívül jó a hangulat megvannak a szerepek, a karakterek az állandó és a frissülő poénok. Leginkább a pályán kívül vagyunk barátok, a pályán társak vagyunk, ahol nincsen apelláta.

- Az őszi sikerek gondolom éhessé tették a gárdát, csupán 5 pont a lemaradás az éllovas Kaposvárral szemben, gondolom a cél a hátrány ledolgozása?

- A csapat fél év alatt óriásit fordított önmaga megítélésén másokban, és ami a legfontosabb saját magában is. Az öltözőben más a levegő, mások a tekintetek. A helyzetet magunknak teremtettük, de azt hiszem ez volt a könnyebbik része. Egy lesajnált lekezelt Komlót vártak gyakran az ellenfelek, de egy jól felkészített motivált csapattal találkoztak és ennek az eredménye látszik is. Tavasszal viszont minden csapat a Komlót akarja megverni majd, aminek én személy szerint örülök. Ha elérjük a célunkat, a 60 pontot, akkor azt hiszem, elmondhatjuk, hogy ez a csapat a nulláról valóban az osztály egyik ha nem a legjobb csapatává nőtte ki magát. Elsődleges célunk a 60 pont, de én örülnék ha csak 57-el de bajnokok lennénk.

A KBSK bajnoki címe a vezetőknek is kellemes fejtörést okozna! Úgy gondolom, hogy a vállalkozók is szívesebben nyúlnak a zsebükbe ha magasabb osztályban szerepel a csapat, amely igazi nagybetűs csapatként működik a pályán és azon kívül is!

Képek: Ila ( www.csakakomlo.eoldal.hu)

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 763 177 megtekintés

Videó: 52 395 116 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7497547

Jelenleg az oldalon

13
Online

Interreg CE1013 REFREsh