http://908456.zoqxoq1s.asia/12-sport/7661-negy-ev-utan-a-dobogo-harmadik-fokan-a-doke-komlo#sigProId6608e38455
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a címvédő Testvériség és a Szeged között dőlt el a bajnoki cím, előbbi javára; a DÖKE Komló 3. lett.
Az elmúlt évek hagyományát folytatva Komlón zárult az idei NB I-es csapatbajnokság, így Komlóra látogatott az asztali-labdarúgó elit. A hazaiak a rendezést tekintve visszatértek főhadiszállásukra, a Közösségek Házába, ahol a versenyzőket Horváth Éva igazgató köszöntötte a megnyitón. Külön öröm volt számunkra az NB I-es újonc Marosvásárhely vendégül látása, akik először jöttek el hozzánk teljes létszámmal.
Ami a hazaiakat illeti, biztatóan kezdték Fülöpék a mérkőzéseket, melyet 3 győzelem jelzett. Sajnos az egész évben hiányzó Takács eredményes játékát most sem sikerült jól pótolni. Ahogy az idei szezon eddigi szakaszában, úgy most is a Szendrey és Fülöp fémjelezte „pontgyár” mellé, amikor beszálltak az alsó pályások, akkor győztünk, ha nem, akkor nem. Csapatunk ebben a körben szerezte a legtöbb pontot, szám szerint 17-et a megszerezhető 27-ből, és ezért most bronzérem járt. Csapatunk kétarcúságát jól mutatja, hogy rangadókat tud nyerni (pl. a Szeged, Kecskemét és a Mundiál ellen), de a kiesés elől menekülő alakulatok ellen értékes pontokat hullajt el (- Újkori Táltosok 4-4; - Szeged II 3-5). A zsinórban harmadszor bajnok Testvériségnek ebben a fordulóban nem voltak a hazaiakhoz hasonló megingásai, megérdemelten nyertek, a Szeged pedig nagy lehetőséget szalasztott el, mert közel voltak ahhoz, hogy hosszabb szünet után újra a Tisza-partra költözzön a bajnoki cím.
Az NB I. élcsoportjának végeredménye:
1. Testvériség 82 pont
2. Szeged 74 pont
3. DÖKE Komló 62 pont
4. Józsefváros 56 pont
5. Kecskemét 51 pont
Összegezve a baranyai gombozók nem voltak csalódottak, örült a csapatunk az újabb érem megszerzésének. Fellapozva a históriás könyv legutóbbi lapjait azt látjuk, hogy 2007-ben szorult le utoljára a DÖKE Komló a dobogóról (akkor 5. volt), az elmúlt 9 szezonban mindig az első három hely valamelyikén végeztek Fülöpék. Ez rendkívüli siker, 5 arany, 2 ezüst, 2 bronz a vitrinben, bizakodva várjuk az egyéni OB-t, a Tízek Bajnokságát, majd a következő szezont. Akik a 2016-os szezonban a bronzérmes pozícióba repítették a DÖKE Komlót: Fülöp Elemér, Szendrey Tibor, Major István, Balla Antal, Trischler Róbert.