http://908456.zoqxoq1s.asia/12-sport/6045-labdarugas-hazai-gyozelem-a-dabas-ellen#sigProIde287d56774
Megérdemelt győzelemnek örülhetett a Komlói Bányász csapata szombaton. Három pontot szereztek a hazaiak a Dabas ellen.
Mintegy kétszáz néző előtt 2-1-re nyert az NB III.-as Bányász a Dabas elleni mérkőzésen. Remek megoldások, magabiztosan végrehajtott támadások jellemezték a hazaiak játékát. A megérdemelt gólra sem kellett sokáig várni, amit a szurkolók nagy ovációval fogadtak. A közönség már a mérkőzés elejétől lelkesen bíztatta csapatát, hangosan énekeltek, kiabáltak.
A vendégek próbálták felvenni a hazaiak tempóját, de a Komló egyérintős labdajáratása tette igazán élvezhetővé a meccset. A Dabas tizenegyesét Herbert Roland ügyesen hárította. Majdnem vége volt a félidőnek, mikor Bata ismét zseniálisat alakított, egy ügyes csel után közelről lőtt a kapuba.
A második félidőben több helyzet is adódott, ám ezt a fiúk nem használták ki. A vendégek a mérkőzés vége felé szépítettek, de a győzelmet nem vehették el a bányásztól.
Varga Balázs edző is elégedett a fiúk teljesítményével, szép megoldásokkal, lendületes játékkal megérdemelt győzelmet aratott a csapat.
Ma este 17.00 órakor az NB II. SZTK-ERIMA csapatát fogadja a Komlói Bányász. Minden szurkoló bíztatására számítanak a fiúk.