Sima hazai győzelemre lehetett számítani Komlón a PINKK Pécsi 424 otthonában, azonban a mérkőzés elején 8:1-re vezetett a vendég Szekszárd. Brumermane révén azonban kiegyenlít a Pécs, majd Iványi beállásával változik a játék képe, s az első negyed végére magabiztosan vezetnek is Iványiék. A második 10 percben hárompontosaival ugyan kapaszkodnak a tolnaiak, azonban a Hernandez edző tanítványai magabiztosabbak voltak, s a félidő végére 50:35 állt a mátrix táblán. S ekkor mindenki azt hitte, hogy kiütéses győzelem fog születni, de a felek nem így gondolták: nagy akarással játszottak a vendégek, s többek közt ennek köszönhetően kevesebbszer találtak be Törökék a gyűrűbe, de ők is kitettek magukért védekezésben ezért is esett kevesebb pont a második félidőben. Az utolsó negyedben szerezte Iványi mindkét pontját, de nem is akárhogyan: a palánk alatt kapott labdát, s háttal dobta rá eredményesen!

Eközben Pécsett a PEAC levonult a pályáról, majd visszatért, de ki is kapott bombameglepetésre a Ceglédtől! Ezzel még nyíltabbá tette az első 5 hely kérdését!

De térjünk vissza Komlóra: Magabiztosan nyert a hazai PINKK, mely 13-án vasárnap Miskolcra utazik, majd 20-án fogadja a Vasas csapatát.

Jegyzőkönyv:

PINKK-Pécsi 424–Szekszárd 79-61 (24-17, 26-18, 13-11, 16-15)

Női kosárlabda NB I., alapszakasz, 16. forduló. Komló, Városi Sportközpont, 500 néző. Játékvezetők: Farkas, Söjtöry, Németh.

PINKK-Pécsi 424: Török 8, Ruják 1, DOROGOBUZOVA 16/6, LACZI 12/3, BRUMERMANE 18. Csere: Kovács K. 4, Iványi 2, Sarok 3, Kováts N. 2, PÉNZES 10/3, Lengyel 3. Vezetőedző: Roberto Hernandez.

Szekszárd: SCSEKICS 12/9, BÁLINT R. 15, Theodorán 1, ZELE 16, Svitlica 8. Csere: Tamis, Pap 4, Hajdú 4, Szepsi 1, Simon. Vezetőedző: Magyar Gergely.

Roberto Hernandez: Pozitívan gondolkodom, ezért csak az első húsz perc marad meg az emlékezetemben.

Magyar Gergely: Sajnos a harmadik negyedben sok eladott labdánk volt,

Eredmény alakulása:5p: 8:9, 10p:24:17, 15p: 33:26, 20p: 50:35, 25p: 57:40, 30p: 63:46, 35p: 69:55, 40p: 79:61

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 747 349 megtekintés

Videó: 52 383 489 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493911

Jelenleg az oldalon

16
Online

Interreg CE1013 REFREsh