Minden településen vannak legendás grundok, terek, focipályák. Ki ne emlékezne gyermekkorából valamelyikre. Születtek ezeken a helyeken örök barátságok, lettek ellenségekből barátok, és nem számított semmi csak a foci. Nem számított, hogy beton, salak, vagy fű. Csak a foci. Az sem számított, hogy nincs kapu, mindig volt megoldás.

Keresek olyanokat, akik valamelyiken felnőttek, s van egy jó storyjuk és szívesen meg is osztanák/ná az olvasókkal, az írjon nekem egy privát üzenetet!

Kalmár Bence a Komlói Bányász SK labdarúgója így emlékszik a Carbonra:

„Mi a Carbon melletti kisméretű betonoson nőttünk fel. Körbe rácsok voltak és reggeltől estig fociztunk lent! Volt, hogy hajnali 5-re mentünk le és még az ebédet is kihagytuk!”

Jó magam is megfordultam ott gyermekkoromban. Ez a pálya a Carbon gyárépülete és a mostani Közösségek Háza közt volt. Az utcafront felőli kapu ugyan vagy 50 méterre volt a fő úttól és egy 5 méter magas kerítés is volt, de gyakran előfordult, hogy a játékszer az úttesten kötött ki. Emlékszem egy konkrét esetre, amikor pont jött a zobáki busz és a labda odaveszett. A túlsó kapu mögött egy fás rész volt (amit az óta kiritkítottak), ahol szintén jó néhány labda lelte végső nyughelyét, volt, amelyiket egy tüske végezte ki, volt, amelyiket egyszerűen nem találtuk a rekettyésben.

Volt olyan nap, hogy 4-5 csapatra valóan is összegyűltünk, ilyenkor mini bajnokságot rendeztünk. Ezek vagy 10 gólig, vagy adott időre mentek. De voltak olyan meccsek is amik első gólig tartottak. És voltak legendás résztvevők is. Van akiből NB-s játékos lett, van, aki megyében focizik, van, aki már évek óta nem látott labdát. Aki rendszeres résztvevője volt a derbiknek az soha nem felejti el őket.

Forrás: Miki