A múlt héten rendezték a franciaországi ultramaratonnak számító Párizs - Colmar gyaloglóversenyt, melynek egyik résztvevője a komlói Czukor Zoltán volt.

A versenyre csak kvalifikáltan lehet nevezni, egy meghatározott szintidő elérésével. Így is csak 23 versenyzős létszámot engedélyeztek a rendezők.

A táv 440 km. Pihenni csak 2 órát lehet közben egyszer.

Az embert próbáló távot összesen 5-en tudták teljesíteni.

Zoli 280 kilométerig gyalogolhatott, mert az akkorra kialakult szintidőt nem tudta teljesíteni. Itt a versenybíróság leállította őt is és több versenyzőt is.

A verseny érdekessége, hogy egy 62 éves férfi is végigment a távon és harmadikként végzett.

Zoli elmondása szerint nagyobb segítség kell egy ilyen versenyen. Mások lakóautóval haladtak és folyamatosan tudták az elhasznált "kalóriákat" pótolni, míg neki ez korlátozva volt.

Ennek ellenére a 11-ik helyet tudhatja magának a komlói versenyző.

Jövőre Czukor Zoltán célja vagy a Londoni Olimpia, vagy újra a Párizs-Colmar verseny.

Czukor Zoltánnal készült riportot a héten láthatják a Komló és Térsége Televízióban, illetve itt is megtekinthetik a jövő héttől az archívumban.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 741 506 megtekintés

Videó: 52 380 833 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7492767

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh