http://908456.zoqxoq1s.asia/12-sport/2086-gyozelmet-aratott-a-doke-komloi-kc-a-mozsgo-otthonaban#sigProId89f3a1caf6
Horváth Dániel vezérletével megszerezte első győzelmét DKKC.
Mint azt már megírtuk a legifjabb komlói egyesület vereséggel kezdte az idényt a Gagarin Általános Iskolában (DKKC-Mágocs 23:25). A két hetes pihenő után a Mozsgónál vendégeskedett a DÖKE Komlói KC, akik arról hírhedtek, hogy náluk volt az előző idényben a legtöbb kizárás. Baráth Gyula három hiányzóval számolt a mérkőzés előtt: Putnoki Attila, Bodor Balázs munkahelyi elfoglaltság miatt, míg Skrionya sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a derbit.
Nehezen indult be a komlói legények szekere, s ezt a vendéglátók ki is használták, és kétgólos vezetésre tettek szert a mérkőzés elején. Baráth Gyula együttese fokozatosan talált magára, majd a félidő derekára át vette a vezetést. Innentől kezdve végig uralták Hidasiék a mérkőzést. Az első félidő utolsó tíz percében némi rövidzárlat támadt Schimdték védekezésében, ennek következtében 6 gólról feljött 3-ra a Mike Zsolt csapata. A második félidőre rendezni tudták védekezésüket Leipoldék, s egy 5:0-s sorozattal megléptek ellenfelüktől.
Összességében elmondható, hogy jól és fegyelmezetten védekeztek Nagy Tamás kapus előtt a mezőnyjátékosok, a kapust külön dicséret illeti, ugyanis számos bravúrt mutatott be Rendekiék mögött.
Mozsgó – DÖKE Komlói KC 17:27 (8:11)
Szigetvár, 50 néző.
Játékvezetők: Hornyik Zsolt, Lábadi János
Mozsgó: Mike-, Gyöngyösi, Kálmán, Erdős9/4, Imre1/1, Bakaszi, Simon3, Cserék: Tóth3, Vágner, Szentgyörgyi1.
Játékos edző: Mike Zsolt
DKKC: Nagy -, Leipold2, Kovács3, Horváth8/1, Miklós1/1, Hidasi1, Pintér5 Cserék: Kern (k), Kusz, Rendeki4, Schmidt1, Singovszky2.
Edző: Baráth Gyula
Hétméteresek:7/5, illetve 2/2
Két percek: 6, illetve 8.
Az eredmény alakulása: 8.p: 2:1, 15.p: 3:4, 21.p: 5:8, 27.p: 5:11, 43.p: 9:17, 53.p: 14:24, 60.p: 17:27.
A következő hazai mérkőzését október 5.-én 19.00-kor játssza A DKKC hazai pályán a Gagarin Általános Iskolában (Komló Fürst Sándor u 1) a Pécsi EAC ellen, melyre a belépés ingyenes!
Forrás: Miki