http://908456.zoqxoq1s.asia/12-sport/1569-hetvegi-tekergesek-3-magyarhertelendi-termalfurdo#sigProIde917bf6769
Állandósulni látszó útitársammal ezúttal Magyarhertelendre látogattunk a termálfürdőbe. Természetesen kerékpárral. Hozzávetőleg 40 perc alatt értünk le a fürdőhöz.
Első meglepetés akkor ért minket, mikor kiderült, hogy a felső bejárat, ahol a kerékpár tároló rész is található, csak hétvégén van nyitva. Így a lenti főbejáratnál helyeztük el a drót szamarainkat, kikötve a fakerítéshez. A belépők meglehetősen korrekt áron voltak, egy igazán impozáns bejáratnál, s maga a fürdő is az. Először a sportmedencét próbáltuk ki, melynek vize kellemes volt a nagy nyári melegben. Miután kellőképp lehűtöttük magunkat kipróbáltuk a beülős szabadtéri tető nélküli medencét, melynek vize már inkább hasonlított a termálvízhez. Jó harminc perc után célba vettük a büfét, melynek árai is korrekt módon megfeleltek az elvárásoknak. Az árlistában az előző évekhez hasonlóan most is kitűnt a Hertelendi házi sör. Ami évről évre egyre jobb, most is így volt ez. A sör szerelmeseinek tudom ajánlani! Mivel útitársam még nem töltötte be a 18. életévét ezért ő üdítőt fogyasztott.
A hűsítő italok elfogyasztása után a Gyógy-kert medencéjét teszteltük le (ez a legmelegebb medence) Az ízületeknek igazán jót tett a medence vize! És ha már végre elkészült nem hagyhattuk ki az élményfürdő részt sem. Természetesen itt is volt beülős rész, és forgó rész is, s maga az épület is korszerű igényes kialakítású. Igény szerint szaunázhatunk is (mi ezt kihagytuk, elég melegünk volt így is). Kissé kezdtünk kiázni, és megéhezni. Így következő fürdőállomásunk az étterem volt. Jól körbenéztünk az árak korrektek, de mi inkább a lángost választottuk, vesztünkre… nem is szeretném most minősíteni a minőségét… Volt még egy medence, amit nem vettünk igénybe tehát ez volt a következő, a kinti fedett. Majd levezetésként sport-medencéztünk. S miután megszáradtunk útnak indultunk, Komlónak. A strand területén található még két gyermekmedence, amit természetes korunkból adódóan nem próbáltunk ki.
Akinek megengedi az ideje, az mindenképpen tekintse meg a faluközpontjában lévő szökőkutat, valamint a főteret. Aki/akik szintén kerékpárral, vagy egyéb közlekedési eszközzel érkeznek, azoknak ajánlom, hogy tekintsék meg a település végén (Orfű felé), az utolsó házban található a felújított épületben a Maci múzeum. A gyermekek számára ideális!
Ha egy kicsit tovább megyünk, a domb tetején találunk egy földutat melyen 500 métert haladva találjuk a Napfény kilátót, melyről csodás kilátás nyílik a szélrózsa minden irányába!
Forrás: Miki