http://908456.zoqxoq1s.asia/12-sport/15001-bovitette-valamennyi-szolgaltatasanak-nyitvatartasat-a-varosi-sportkozpont#sigProId1fcf006dd2
A Tanuszoda mellett bővített nyitvatartással várja edzőtermeiben, szaunáiban is a sportolni vágyókat a Városi Sportközpont.
Balogh Bettinát a Városi Sportközpont új vezetőjét kérdeztük a változtatásokról.
– Az elsődleges célja a változtatásoknak az, hogy minél többen el tudjanak jutni hozzánk. Nyilván különböző műszakokban dolgoznak az emberek, illetve mindenkinek más a napirendje, így bízom benne, hogy annak köszönhetően, hogy plusz órákat hozzátettünk a délutáni, illetve az esti nyitvatartáshoz – sőt, a délelőtt nyitvatartás kapcsán az uszodánál is tudtunk még bővíteni –, ezáltal akik a zárva tartás miatt nem tudtak ebben az idősávban jönni, mostantól ők is ellátogatnak hozzánk – mondta.
Az áremelkedések visszhangjára vonatkozóan az intézményvezető elmondta: – Az árváltozások elsődleges indoka az egyfajta árkorrekció. Azt tisztán kell látni, hogy 2019-ben volt utoljára áremelés, ami azt jelenti, hogy három éve nem változtattunk az árakon – értelemszerűen a covid miatt sem, hiszen az uszoda sem tudott annyit nyitva lenni, mint amennyit szerettük volna.
Viszont most az újranyitás után szükségessé vált az áraknak a racionalizálása, hiszen ezek is hozzá segíthetnek ahhoz, hogy akár egy-egy héttel is tovább tudjon nyitva maradni az uszoda a nyári időszakban, ami úgy gondolom, hogy hosszútávon mindenkinek az érdeke lenne.
Úgy gondolom az áremelések akkor még kevésbé érzékelhetőek, ha valaki az aktív sportolás mellett dönt, és bérleteket vásárol. Akár a 10-20-40 alkalmas bérletet, akár a havi bérletet választja. További spórolási lehetőséget jelent a kedvezményes idősávok kihasználása, melyek keretében hétvégén 13-20 óra között – szombaton és vasárnap egyaránt –, hétköznap pedig 6-7 óra között, valamint 19-20 óra között 600 forintos jegyáron úszhatnak.
A további változtatási lehetőségekről elmondta: – Családi jegyben is gondolkodunk, illetve azon is, hogy több kombinált jegyet találjunk ki. Ezalatt azt értem, hogy jelenleg most életbe léptettünk plusz egy kombinált jegyet, ahol az edzőterem és az uszoda használatot biztosítjuk egyfajta kedvezményes csomag keretében. Emellett megvan már a szauna és uszoda kombinációban is ez a lehetőség. Ezeket szeretnénk még jobban átgondolni és az igényekhez igazítani.
– Természetesen törekedni fogok arra, hogy minél több kedvezménnyel tudjuk még csábítóbbá tenni a szolgáltatásaink igénybevételét – zárta mondandóját Balogh Bettina intézményvezető.
A nyitvatartással kapcsolatos tájékoztatót az alábbi közleményben juttatta el szerkesztőségünkhöz:
"A tanuszoda nyitvatartását több idősávban is meghosszabbítottuk. Elsődlegesen a hétvégén várjuk 1-1 órával tovább az úszni vágyókat, így már minden nap 20:00 óráig van lehetőség úszni Komlón. Emellett a hétköznap délelőtti és kora délutáni nyitvatartást is bővítettük, így bízunk benne, hogy ezzel is élni fognak az úszni szerető komlóiak:
Hétfő: 6:00-11:00, 13:00-20:00
Kedd: 6:00-8:00, 11:00-20:00
Szerda: 6:00-8:00, 13:00-20:00
Csütörtök: 6:00-8:00, 13:00-20:00
Péntek: 6:00-8:00, 11:00-20:00
Szombat-vasárnap: 13:00-20:00
Emellett edzőtermeink és szaunáink nyitvatartási ideje is bővült, mely reményeink szerint további vendégeket fog vonzani hozzánk:
SZAUNA, INFRAKABIN NYITVATARTÁSA:
Hétfőtől-péntekig: 07:00 - 20:00
Szombat-vasárnap: 14:00 - 20:00
NŐI EDZŐTEREM NYITVATARTÁSA:
Hétfőtől-péntekig: 06:00 - 21:00
Szombat-vasárnap: 13:00 - 20:00
FÉRFI EDZŐTEREM NYITVATARTÁSA:
Hétfőtől-péntekig: 06:00 – 10:30, 12:30-21:00
Szombat-vasárnap: 13:00 - 20:00
"Szeretettel várunk mindenkit!" – írta közleményében Balogh Bettina sportközpontvezető.