http://908456.zoqxoq1s.asia/12-sport/13518-felnott-ob-amolyan-2020-asan#sigProIdb7800cf9e1
Ahogy ebben az évben szinte semmi, a komlói vívók felnőtt országos bajnokságon való részvétele sem úgy ment, ahogy azt előre eltervezték.
Az elmúlt évek Magyar Kupa megmérettetésein megszokott négy férfi párbajtőrözőnk közül kettő betegség miatt nem tudott indulni, a másik kettőt pedig hosszabb-rövidebb ideig sérülés hátráltatta, így ők sem százszázalékos állapotban érkeztek a versenyre.
Mellettük három, 13-14 éves vívó indult a Villa Complov SC részéről, akik az éves munkájuk jutalmaként kaptak lehetőséget, hogy a nagyok között versenyezhessenek.
Egyikőjük, a serdülő (U15) korosztályú Szabó Benedek olyannyira élt is a lehetőséggel, hogy egyedüli komlói vívóként két győzelmet szerzett, és továbbjutott a csoportból. A 128-as táblán erős ellenfelet kapott, aki magabiztosan legyőzte őt, így a 114. helyen végzett a 167 fős mezőnyben.
Sulyok Bálint (a képen középen háttal) egy győzelmet szerzett, és bosszantó módon hármat is egy találattal vesztett el, ami a 136. helyet jelentette számára. Sajnos, korábbi sérülése kiújult, a csapatversenyt már nem is tudta befejezni.
Az egész férfi párbajtőr mezőny legfiatalabb indulója a komlói Végh Marcell volt, aki 13 évesen lépett pástra. Zavarba ő sem jött a felnőttektől, győzelmet is szerzett a csoportkörben, és a 139. helyen zárta a viadalt.
Gálffy Gyula is sérüléssel bajlódott ősszel, nem lett a legjobb a felkészülése, talán ennek is tudható be, hogy egy győzelemmel a 142. helyen végzett.
A női egyéni verseny 132 indulója között volt az alig több mint egy éve vívó, serdülő korosztályú Gál Hanna, akinek nem sikerült győzelmet szereznie, de a cél nála is a rutinszerzés volt. Ő végül a 131. helyet szerezte meg.
A férfi párbajtőr csapatversenyen 28 együttes közül a 26. helyen végzett a Villa Complov SC csapata (amely a négy egyéni indulónkból állt), miután 45-25 arányban alulmaradtak a fiúk a Honvéd 2-es csapatával szemben.
Forrás: Villa Complov SC