Növény-egészségügyi zárlatot rendeltek el Pécsen a szőlő aranyszínű sárgasága betegség megjelenése miatt - tájékoztatta szerdán a baranyai megyeszékhely jegyzője az MTI-t.

Lovász István közölte: a Baranya Megyei Kormányhivatal agrárügyi főosztálya zárlatot rendelt el a városnak az 57-es úttól és a Nagy Imre úttól délre, valamint a Nagypostavölgytől nyugati irányba eső településrészeken. A korlátozás annak visszavonásáig érvényes.   

A szőlőültetvények használói, tulajdonosai a fertőzött területeken, illetve a védőzónának kijelölt területeken kötelezően elvégzendő növény-egészségügyi intézkedésekről és az intézkedéssel körülhatárolt területen belül található elhanyagolt szőlő-területek esetén tett hatósági intézkedésekről bővebb tájékoztatást a kormányhivatal agrárügyi főosztályának növény- és talajvédelmi osztályán kaphatnak - hívta fel a figyelmet a jegyző.   

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) korábbi közlése szerint a betegséget Magyarországon 2013. augusztusban azonosították Zala megyében, a szlovén határ mellett, majd Veszprém megyében, Badacsonytomajon. 2014-ben és 2015-ben a hatóság Vas és Somogy és Fejér megyében is kimutatta a fertőzést. Az eddig felderített fertőzések pontszerűek, a következetes hatósági fellépésnek és a felelősségteljes termelői hozzáállásnak köszönhetően a fertőzés nem terjedt szét - jelezte korábban a Nébih.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 746 692 megtekintés

Videó: 52 383 096 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493789

Jelenleg az oldalon

18
Online

Interreg CE1013 REFREsh