http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/8389-het-igeretes-muzsikusnovendek-lep-szinpadra-a-pannon-filharmonikusok-zenekarral-pecsett#sigProIdfd748de62c
A Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) Mesterek és tanítványaik elnevezésű tehetségtámogató programjának keretében hét ígéretes muzsikusnövendék lép színpadra szólistaként június 7-én a pécsi Kodály Központban - közölte az együttes hétfőn az MTI-vel.
A kiemelkedően tehetséges fiataloknak bemutatkozására lehetőséget biztosító sorozat keretében láthatta a közönség első alkalommal szólista szerepben Boros Misit a Kodály Központ színpadán - idézték fel a közleményben, amely kiemelte: azóta is egyre több tehetség felfedezését és reflektorfénybe kerülését segíti elő a program.
Az együttes azt írta: az április végi meghallgatáson Pécs, Komló és Mohács mellett Kaposvárról, Zalaegerszegről és Hévízről összesen 19 muzsikusnövendék érkezett, hogy részt vehessen a nem mindennapi megmérettetésen.
Közülük - hívták fel a figyelmet - heten kerültek be a programba; a felkészülést követően június 7-én, 19.00 órakor adhatják első koncertjüket a Kodály Központban.
A hangversenyen a 10 éves Bagi Flórát (furulya), a 13 éves Drahos Botondot (harsona, euphonium) a 16 éves Nagy Zoltán Ferencet (klarinét), a 15 éves Szentkirályi Boldizsárt (szaxofon), a vele egyidős Forgó Boglárkát (gordonka) és Horváth Apor Boldizsárt (zongora) és az ugyancsak pianista, 13 éves Remenyik Balázst hallhatja majd a közönség.
Forrás: MTI
Fotók: Virtuózok