Várhatóan 2018 első felében kezdődik a mintegy 5 milliárd forintos beruházással Mohácson felépülő új kereskedelmi kikötő kivitelezése - mondta el a Duna-parti város polgármestere az MTI-nek.

Szekó József (Fidesz-KDNP) közölte: az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozott beruházás támogatási szerződését a közelmúltban írták alá. Az új kikötő megvalósíthatósági tanulmánya elkészült, a közbeszerzési eljárás előkészítés alatt van, a kivitelezőt jövő nyárra - legkésőbb augusztusra - kiválasztják - tette hozzá.

A polgármester tájékoztatása szerint a nyertes cég feladata lesz a már meglévő tendertervek alapján a kiviteli terv elkészítése. Az építkezés várhatóan 2018 első felében indul, és a tervek szerint 2019 közepére fejeződik be. A konténerek és darabáru rakodására alkalmas új közforgalmú kikötőn keresztül a baranyai és a dél-dunántúli régió vállalkozásai könnyebben juttathatják majd el termékeiket a világpiacra.

A két hajóállásosra tervezett létesítmény 330 méter hosszú partfallal épül meg. A kikötőt megfelelő közúti és vasúti csatlakozással, és 20-40 lábas konténerek mozgatásához szükséges darurendszerrel is ellátják.

Az IKOP pályázati keretéből nyert 4,75 milliárd forintos forrás mellé Mohács önkormányzatának 300 milliós önerőt kell biztosítania. A beruházás nyomán 15-30 új munkahely jöhet létre a városban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 714 763 megtekintés

Videó: 52 368 365 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7490638

Jelenleg az oldalon

12
Online

Interreg CE1013 REFREsh