http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/7767-gyermekrajzok-meselnek-a-vilag-legcsodalatosabb-gyermekorvosairol#sigProId1fd5ce55ff
A HáziPatika.com támogatásával meghirdetett Csodadoki rajzpályázat idén először hívja az 5-12 éves korosztályba tartozó gyermekeket, hogy rajzolják meg kedvenc doktor nénijükkel, doktor bácsijukkal kapcsolatos legkedvesebb történeteiket.
A nevezéseket 2017. február 2-ig befogadó, a http://csodadoki.hu/ címen megtalálható pályázat kitűnő alkalom arra is, hogy a gyermekek őszinte köszönetét bemutató alkotások mellett kiváló hazai gyermekorvosaink áldozatos munkájára, elhivatottságára felhívjuk a figyelmet – fogalmazott Morva Gábor, a pályázati program vezetője. Az október 24-én elindított verseny szervezői ezért arra kérik a nevezést beküldőket, hogy mielőtt alkotásukat a pályázati felhívás szerint postára adják, szüleik segítségével készítsenek egy közös fotót szeretett orvosukkal, hogy a pályázati oldalakra a rajz mellett a közös öröm pillanatát megörökítő kép is felkerülhessen.
A pályázat zsűrijében idén olyan kiválóságok vállaltak szerepet, akik mindennapjaikat - választott hivatásuknál fogva – folyamatosan a gyerekek között töltik: Kárász Eszter színész, előadóművész, bohócdoktor, az Eszter-lánc Zenekar vezetője, Dr. Benyó Gábor onkológus, a Tábitha Gyermekhospice Ház orvosigazgatója, Dr. Dolowschiák Annamária, házi gyermekorvos, Dr. Hauser Péter onkológus, a Semmelweis Egyetem, II. sz. Gyermekklinika főorvosa, Ramháb Mária megyei könyvtárigazgató, a Kecskeméti Katona József Könyvtár vezetője, Dr. Pászthy Bea gyermek- és ifjúsági pszichiáter, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika főorvosa, Vadász Ervin, a Bátor Tábor ügyvezető igazgatója, Dr. Kovács Zsuzsanna, házi gyermekorvos, Szalay József, a Rajztanárok Országos Egyesületének elnöke, valamint Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője.
Bár a pályázati felhívás nem írja elő, a nevezést beküldő gyermekek gyakran mesélnek szeretett orvosaikról, kötődésükről. A kedves, olykor megható történetek igazi gyöngyszemek, amelyeket a zsűri a pályamunkák értékelése során örömmel olvas. S hogy e kis történetek írói se maradjanak elismerés nélkül, a zsűri a legszebbeket, a legkifejezőbbeket külön is díjazni fogja.
A pályázat pontos feltételeiről a pályázat weboldalán www.csodadoki.hu, illetve Facebook oldalán https://www.facebook.com/csodadoki lehet tájékozódni.
Forrás: CSODADOKI Rajzpályázat 2016