http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/7139-a-gyogyulasert-futottak-egyutt-az-eurakvilo-alapitvannyal-pecsett#sigProIdbc669f497a
Ezen a hétvégén szombaton is benépesült a pécsi vásártér. Az árusok és a vásárlók helyett ezúttal a futóké volt a főszerep: párok, családok, baráti társaságok is részt vettek azon a jótékonysági megmozduláson, amelyet az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány szervezett. A „Fussunk együtt a gyógyulásért!” elnevezésű eseményt a PTE Gyermekgyógyászati Klinika Onkohematológiai Osztályán folyó munka segítésére hirdették meg.
A jótékonysági futóversenyt és családi délelőttöt – már futóöltözékben – Csizi Péter országgyűlési képviselő nyitotta meg. Köszöntőjében beszélt a sportnak az egészségre gyakorolt jótékony hatásáról éppúgy, ahogy arról, hogy ez a vásártéri akció is jól példázza, hogy aki futni akar, az mindig találhat ahhoz helyszínt. Végül emlékeztetett rá, hogy a rákos megbetegedéssel küzdő gyermekek túlnyomó része ma már meggyógyítható, és hogy ezt a gyógyulást kell segíteni minden eszközzel – az olyanokkal is, amilyen az Eurakvilo Alapítvány szóbanforgó eseménye.
Az alapítványt képviselője, dr. Kajtár Béla mutatta be. Mint elmondta, a bibliai eredetű Eurakvilo tornádó erejű szél, amely – ahogy a gyermekkori rosszindulatú betegségek is teszik – gyökeresen átalakítja az emberek életét. A PTE Pathologiai Intézetének egyetemi adjunktusa ismertette a szervezet céljait is, melyek között szerepel a gyógyuló, illetve gyógyult daganatos vagy leukémiás gyermekek és azok családtagjai részére közösségi programok szervezése, mobil hospice csapat működtetése, az említett onkohematológiai osztályon dolgozók szakmai fejlődésének biztosítása és mentális egészségének megőrzése, továbbá gyógyászati gépek, berendezések, a betegek érdekében újabb játékok beszerzése is.
A futóverseny – melyen valójában nem is a győzelem volt a cél – közös, jó hangulatú bemelegítés után vette kezdetét. Az elrajtolók között még olyan pár is akadt, amely úgy kocogott, hogy közben a babakocsiban fekvő kisgyermekét is végigtolta a távon. A mintegy 2 kilométert mindenkinek sikerült teljesítenie, utána pedig maradt idő pihenni is. Sőt, amellett, hogy a gyerekek ugrálóvárazhattak, pónilovagolhattak, csillámtetoválást készíttethettek, a színpadon egy zenei produkciót követően a tombolasorsolás sem maradt el, így a futóverseny és a családi délelőtt résztvevői közül sokan értékes nyereménnyel térhettek haza.
Az Eurakvilo Alapítvány menedzsere azt mondja: szervezőpartnereikkel – a Pécs Holding Zrt.-vel, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-vel és a PTI Communications Kft.-vel – együtt örülnek annak, hogy az érdeklődők, szívesen segítők szép számban látogattak ki az eseményre. Máté Beatrix úgy fogalmaz: a szervezet az önkéntes felajánlásokat és a támogatásokat is köszöni, de már az is sokat jelent neki, hogy sokan megmozdultak egy jó kezdeményezés érdekében. Az Eurakvilo pedig igyekszik tovább növelni az ismertségét, hogy még hatékonyabban segíthessen a pécsi gyermekklinikának és így a beteg gyermekeknek is.
A fejlett társadalmakban több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben. Hazánkban ma évente 250-300 újonnan diagnosztizált gyermek küzd ezzel a kórral. Fél évszázaddal ezelőtt csupán minden tizedik beteg maradt életben, ma a háromnegyedük meggyógyítható.
Az egész Dél-Dunántúlról és Zala megyéből is a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinika Onkohematológiai Osztályára kerülnek a daganatos, leukémiás és hasonló betegségekkel küzdő gyermekek. Ez a hét magyarországi gyermekonkológiai centrum egyike, ahol évente 30-40 újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos, illetve leukémiás gyermeket kezelnek. A szóbanforgó osztály munkájának segítésére 2011-ben hozták létre az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványt. Fő célja az, hogy segítse azon gyermekeket és családjaikat, akik belekerültek a mindent megváltoztató, tornádószerű szélviharhoz hasonlító betegséghelyzetbe.