http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/6035-bojte-csaba-komlora-latogat#sigProId3b8403bb00
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója városunk vendége lesz. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.
A Komlói Római Katolikus Templomban 2015. augusztus 20-án 18.30 órai kezdettel Böjte Csaba ferences szerzetes fogja a szentmisét celebrálni és ezt követően a templomban az érdeklődők beszélgetni is tudnak Csaba testvérrel.
A szentmise keretén belül gyűjtésre kerül sor a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megsegítésére, valamint megvásárolhatóak lesznek a Csaba testvér által írt könyvek is, melyeket kérésre a helyszínen dedikálni fog.
Böjte Csaba ferences szerzetes munkáját felekezettől függetlenül minden jó érzésű ember figyelemmel kíséri és tisztelettel tekint rá.
Böjte Csaba eredeti autóvillamossági szerelő szakmáját hamar felcserélte a papi hivatásra. Különböző helyeken eltöltött miséző évek után Dévára került, ahol nincstelen utcagyerekeket vett magához és egy elhagyott kolostorban támogatta őket. Nemcsak az alapvető szükségleteiket próbálta biztosítani, hanem a kicsik vallási, erkölcsi nevelésére, oktatására is nagy hangsúlyt fektetett. Mára tevékenységét elismerik ugyanúgy Erdélyben és Magyarországon.
Böjte Csabának több könyve jelent meg, munkáját életéről készült filmek méltatják. Számos elismerésben részesült, idén a Magyar Szabadságért díjat vehette át.