A demokrácia-műhely megvalósítása három napos műhelymunka keretében a Közösségek Háza 2011. szeptember 23-25. között megtartott „Komlói Demokrácia-műhely” című programján folyt, amelynek célja az Ifjúsági érdekképviselet szakmai támogatása.

Komló Város Önkormányzata a Közösségek Háza szakmai együttműködésével az év elején pályázatot nyújtott be az Európai Szociális Alaphoz a „Komplex gyermek- és ifjúságfejlesztő szakmai tevékenységek, programok megvalósításának támogatására” (IFJ-KX-10-A/B/C) c. kiírásra. A pályázat szakmai tervezésében együttműködő partnerként részt vett Beke Márton, a HROD Közösségi- Gazdasági és Társadalomfejlesztési Központ szakmai igazgatója. A pályázatot a támogatáskezelő pozitív elbírálásban részesítette.

A Közösségek Háza vezetője a HROD Közösségi- Gazdaság és Társadalomfejlesztési Központot kérte fel a háromnapos műhely vezetésére. A Központ részéről Ditzendy Károly Arisztid és D. Frank Mariann tartották a műhelyt. Mindketten ifjúsági munkában jártas, többéves gyakorlattal rendelkező képzők a területen.

A Demokrácia-műhely résztvevőit a Közösségek Háza vezetője és kollégái keresték fel és választották ki. A kiválasztási folyamat során Horváth Lászlóné megkereste a komlói általános és középiskolák vezetőit, diákönkormányzatért felelős pedagógusait. Kérte őket, hogy válasszák ki azokat a fiatalokat (általános iskola 7. és 8. osztály, középiskolás minden évfolyama), akik a diákönkormányzatokban aktívan részt vesznek, és érdeklődnek a program témája iránt. Nem volt könnyű helyzetben, mivel az általános iskolás diákok részvétele a szülőktől is függött. A hétvégi, hosszúra tervezett program ellenére a három nap alatt összesen 18 diák kapcsolódott be a munkába.

A diákok nagyjából fele-fele arányban érkeztek az alap- és középfokú oktatási intézményekből. Többségük diákönkormányzat tagja vagy diákönkormányzat vezetője. A gyerekek és a fiatalok motivációja között óriási különbségek voltak, az általános iskolások nagy részét a pedagógusok küldték, míg a középiskolás fiatalok érdeklődésből jöttek el. A program sokszínűsége miatt alig volt lemorzsolódás a műhely ideje alatt. A programot jelenlétével megtisztelte Borbás Sándor városi képviselő is.

A műhely első napján az ismerkedésre és a demokrácia témában való elmélyülésre helyeződött a hangsúly. A résztvevők többsége az iskolájából érkezett társán kívül nem ismerte a többi résztvevőt. Az általános iskoláskorúak az első napon nehezen oldódtak a korosztályi különbségek miatt, a program végére a korkülönbség már nem jelentett nehézséget.

A második napon egy szituációs játékot játszottak, majd azt követően kielemezték a játékban történteket. A játék során alkalmazott eszközök mentén megbeszélték, hogy milyen képességek, készségek szükségesek a diákok vezetéséhez, értékeik felismertetéséhez és érdekeik érvényesítéséhez A játék neve Politinga, melyben a résztvevők egy kisváros aktuális problémájának megoldásában vettek részt. Délután iskolai és városi problématérképet készítettünk a délelőtt tapasztaltak felhasználásával.

A program harmadik napján a diákönkormányzatok munkájáról, lehetőségeiről, a munkájukban használható eszközökről beszélgettünk. A résztvevők külön kérésére bemutatásra kerültek a diákönkormányzatoknak és ifjúsági szervezeteknek forrásteremtési lehetőséget biztosító pályázati források is (NCA, ESZA, Mobilitás, Fiatalok Lendületben Program).

A háromnapos műhely betekintést és tapasztalatot adott a fiataloknak arról, hogy a gyermekek és fiatalok érdekképviseleti munkájához milyen képességekkel és készségekkel kell rendelkezniük a képviselőiknek, valamint képet kaptak arról is, hogy milyen eszközöket tudnak használni érdekképviseleti munkájuk során.

A műhelymunka során világossá vált, hogy a diákönkormányzatok tagjai, de még a vezetői sem rendelkeznek a gyermek-, ifjúsági és diákképviselet általános ismeretével, kereteivel és lehetőségeivel, valamint a demokratikus részvétel alapelveivel, módszereivel. A program végén igény és javaslat fogalmazódott meg komlói diákképviseleti, illetve ifjúsági részvétel fejlesztése képzések megvalósítására, melyeknek számos jó gyakorlata létezik Magyarországon.

Szervezői összefoglaló:

Horváth Éva, a Közösségek Háza igazgatója elmondta:

A Demokrácia műhely igazolta azt a szervezői szándékot, hogy a pályázati lehetőséget olyan program megvalósítására kell felhasználni, amelynek konkrét célja van, és a jövőre nézve "megtérülő befektetés".

A program bebizonyította, hogy a fiataloknak szükségük van azokra a képességekre és gyakorlatokra, amelyekkel "felvértezve" alkalmassá válnak korosztályuk képviseletére, közös célok kitűzésére és megvalósítására.

A fiatalok pedig bebizonyították, hogy készen állnak erre a szerepvállalásra, és képesek rá, hogy végrehajtsák.

A program betöltötte hivatását: felkeltette a fiatalok érdeklődését, felébresztette városuk iránt érzett felelősségüket, elindította őket a közös gondolkodásban.

Nekünk az a feladatunk, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel, és ne engedjük el a kezüket!

Fontos értéke a programnak, hogy a résztvevők közösséggé formálódtak. Ezt további csapatépítő-közösségfejlesztő programokkal fenn kell tartani. A program távlati célját – az ifjúsági párbeszédrendszerek fejlesztése – csak így lehet megvalósítani.

Topolcsányi Dániel, a Városi Diákfórum kapcsolattartója szerint: Sikeres volt a hétvége, hiszen kialakult egy olyan közösség, amely reményeink szerint megfelelő alapot biztosíthat a komlói diákönkormányzatok közötti hatékonyabb együttműködés kialakításához.

Forrás:

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 727 535 megtekintés

Videó: 52 376 254 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7491459

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh