http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/2132-felzarkoztatasi-akcio-indul-komlon#sigProIdf7479db1a9
A komlói önkormányzat vezette hattagú konzorcium 150 millió forintot nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) pályázatán. A pénzből szegregált lakókörnyezetben élő, hátrányos helyzetű embereknek indul felzárkóztató akció.
Az „Esély a kibontakozásra” nevet viselő komplex telep-program az Arany János, Vörösmarty és Zrínyi utcákban élőknek, összesen 105 embernek, köztük 45 fiatalnak nyújt második esélyt. Egyszerre célja a felnőttoktatás keretében nyújtott szakképzés, a végzettek elhelyezkedésének segítése, továbbá a szociális, gyermekjóléti szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása. Az egyéni fejlesztés mellett hangsúlyt kap a közösségformálás is.
A megvalósítás a konzorciumi partnerek közös feladata. A városvezetés partnerei ebben többek között a Türr István Képző Központ, a helyi cigány nemzetiségi önkormányzat, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és más közhasznú egyesületek.
– Az érintettek egy alkalmassági vizsgálat után többek között targoncásnak, motorfű-rész-kezelőnek vagy akár tehergépkocsi vezetőnek is tanulhatnak majd – mondta el Polics József polgármester. – A tervek szerint azonban a szakmai képzésen túl egészség-ügyi szűrővizsgálatok, jogi- és adósságkezelési tanácsadás, továbbá mentálhigiénés és álláskeresési segítség is elérhető lesz a programba bevontak számára – tette még hozzá.
A program a tervek szerint a támogatási szerződés aláírása után, még ebben az évben elindulhat. Egyes elemei azonban a hivatalos zárást követően is fennmaradnak, hogy a továbbiakban is támogassák a résztvevőket és nyomon kövessék sorsuk további alakulását.
Forrás: Komló város Hivatalos Kommunikációja