Teljesen megújult a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán fekvő, ikonikus turistaház, a Gyopár-kulcsosház és új vizesblokkal bővült a Zobáki Nomád Tábor a Kelet-Mecsekben - közölte a beruházó Mecsekerdő Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A különleges tájképi értékű, védett Kelet-Mecsekben megvalósult, összességében csaknem hatvanmillió forintos fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben 21. századi körülmények várják az erdő látogatóit - hangsúlyozták a közleményben.   

Kitértek arra, hogy a Mecsek legmagasabb hegycsúcsát, a 682 méter magas Zengőt övező tájegység szinte egésze védett vagy fokozottan védett. A XVII. és XVIII. században az itt jellemző üvegművesség sajátos, mozaikos tájképet alakított ki a bükkös, gyertyános-tölgyes és a cseres-tölgyes borította erdőségben, amely számos ritka növénynek is élőhelye, éppen ezért rendkívül népszerű túracélpont.   

A fejlesztések csütörtöki átadásán a kommüniké szerint Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos beszámolt arról, hogy 2018 óta 98 turistaház fejlesztését támogatta a kormányzat a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében, és jelenleg is 42 ilyen jellegű szálláshely kivitelezése van folyamatban. A program elsődleges célja, hogy Magyarország turistaházainak többsége elérje vagy meghaladja az osztrák és a szlovák turistaházak színvonalát, elérhető áron és környezetbarát módon.   

Ripszám István, a Mecsekerdő vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a Kelet-Mecsek tájképének megőrzése érdekében a társaság örökerdő-gazdálkodással biztosítja az erdő tájképi jellegének megőrzését, a védett növény- és állatfajok sokaságának fennmaradását.   

Dalvári Vince, az Agrárminisztérium főosztályvezetője arra mutatott rá, hogy a járvány időszakában átlagosan 25-30 százalékos látogatószám-növekedést regisztráltak az állami erdőgazdaságok által kezelt erdőkben. A magyar erdők bárki számára elérhető, egészséges, biztonságos, mentálisan és fizikálisan fontos felüdülési lehetőséget biztosítanak - hangsúlyozta.   

Hoppál Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselő úgy vélekedett, a kormány támogatásával megvalósuló újabb aktív turisztikai beruházások az elmúlt években az életminőség javulásában tett jelentős lépések részét képezik.   

A fejlesztés során megújult a Gyopár-kulcsosház homlokzata, minden helyiség új, tartós padlóburkolatot kapott, és kiépült a vezetékes ivóvízhálózati csatlakozás is. A fűtési rendszer korszerűsítésével pedig lehetővé vált a négyévszakos üzemeltetés, így a természetjárók egész évben használhatják a kulcsosházat.   

A Dél-dunántúli Kéktúra jellemző kiindulópontján, a turistaútvonalak metszéspontjában lévő, 2,4 hektáron fekvő Zobáki Nomád Tábor 60 fő kiszolgálására alkalmas, tájba illeszkedő, új vizesblokk-épülettel bővült.

Forrás: MTI / mecsekerdo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 745 435 megtekintés

Videó: 52 382 480 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493509

Jelenleg az oldalon

24
Online

Interreg CE1013 REFREsh