Két új műtárgy is az érdeklődők elé kerül a pécsi Gyugyi-gyűjtemény létrejöttének tizedik évfordulója alkalmából - jelentették be a pécsi kulturális negyedben megtekinthető, Zsolnay-értékeket bemutató kiállítás gazdái egy pénteki sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

Komor István, a kiállítás kurátora, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK) leköszönő üzemeltetési igazgatója emlékeztetett, hogy 2010 szeptemberében nyílt meg a Zsolnay Aranykora - Gyugyi-gyűjtemény a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben, amely azóta csaknem háromszázezer látogatóval a létesítmény legnépszerűbb kiállításává vált.   

A kurátor felidézte: Gyugyi László, Amerikában élő magyar műgyűjtővel 2006-ban vették fel a kapcsolatot, s rögtön kiderült: a tulajdonos hajlandó engedményes áron átadni kollekcióját, amennyiben a vevő vállalja az örökség megfelelő gondozását és nyilvánossá tételét.    

A tárgyalások eredményeként végül a világ legnagyobb Zsolnay-magángyűjteményeként számon tartott kollekciót 2010-ben - az akkori piaci ár feléért - 1,3 millió euróért vásárolta meg a pécsi önkormányzat.    

A nyugdíjas elektromérnök több mint négy évtized alatt, aprólékos munkával hozta létre a gyűjteményt, amelyet a nagyközönség azelőtt együtt még sohasem láthatott. A pécsi Európa kulturális fővárosa program keretében megnyílt tárlat az induláskor 588 Zsolnay-kerámiaritkaságot számlált.    

A Zsolnay-gyár aranykorának legszebb darabjait bemutató tárlat 2010-es megnyitása óta több mint tucatnyi alkalommal bővült, javarészt Gyugyi László gyűjtőmunkájának és adományozási kedvének köszönhetően; a nemzetközi szinten egyedülálló kollekció így ma már több mint 719 darabból áll, s a gyűjtemény piaci értéke is jelentősen megnőtt.    

A kollekció eszmei értéke ugyanakkor felbecsülhetetlen, Gyugyi László ugyanis a Zsolnay-manufaktúra legkiválóbb, világ- és nemzetközi kiállításokon szereplő alkotásait vásárolta meg. A csekély számú úgynevezett duplum példány, amelyeket a kiállításokra küldött tárgyakból őriztek Magyarországon, megsemmisült az első és a második világháborúban.    

Komor István bejelentette, hogy a jubileum kapcsán két újabb műtárggyal bővült a gyűjtemény: jubileumra Pécsre kerülő műtárgyak egyike Zsolnay Vilmos keramikus lányának, Teréznek az alkotása; a falitál különlegessége, hogy a művész maga szignálta és látta el évszámmal 1877-ben. Szintén az évfordulón keretében gazdagítja a tárlatot a Mattyasovszky-Zsolnay László ajándékaként a gyűjteménybe kerülő Ülő török című szobor.    

Az ünnep alkalmából egy, a kiállítás érdekességeit, a korábbi kiadványokban nem szereplő alkotásokat is bemutató kötet is megjelent Gyugyi László Zsolnay gyűjteménye címmel Csenkey Éva, Steinert Ágota és Murányi Zsuzsa gondozásában.    

Rózsa Zoltán, a tárlatot üzemeltető társaság ügyvezetője kiemelte: a Zsolnay-negyed leglátogatottabb kiállítása a Gyugyi-gyűjtemény, ami jól mutatja, hogy a műgyűjtő milyen hasznos munkát végzett a közjó érdekében a kollekció összeállításával.    

A sajtótájékoztató háttéranyagában felhívták rá a figyelmet, hogy a kötet és az újonnan a gyűjteménybe kerülő alkotások bemutatása mellett a jubileumhoz kapcsolódva szombaton és vasárnap este hat órakor ingyenes tárlatvezetést tart Komor István kurátor az érdeklődők részére. A vezetéseken a részvétel ingyenes, de belépőjegy-megváltásához és regisztrációhoz kötött, amit a zsolnaynegyed.hu címen lehet megtenni.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 699 139 megtekintés

Videó: 52 357 472 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7489360

Jelenleg az oldalon

15
Online

Interreg CE1013 REFREsh