A Duna-Dráva Cement Kft. nyerte a VOSZ Baranya Megyei Szervezete által meghirdetett Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat, amely a régió meghatározó gazdasági szereplőinek közösséget támogató, társadalmi és környezeti értékeket ápoló törekvéseit minősíti.

Idén második alkalommal hirdette meg a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) Baranya Megyei Szervezete a pályázatot, amely során egy előzetes (szövetségi) szűrést követően 3 Baranya megyei vállalatra lehetett szavazni. A pályázókra kizárólag helyi civil szervezetek szavazhattak.

A legtöbb szavazat a térség meghatározó építőanyag-gyártó vállalatára, a Duna-Dráva Cement Kft.-re érkezett, így a Társaság büszkélkedhet 2019-ben a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalási Díjjal.

A DDC társadalmi felelősségvállalási tevékenységének fókuszában a környezetvédelem, az egészségvédelem és a közösségi sport, valamint a helyi kulturális kezdeményezések támogatása áll. Éppen ezért meghatározó elismerés, kiemelkedő siker és újabb megerősítés a vállalat számára, hogy továbbra is fenntartsák, folytassák társadalmi felelősségvállalási programjukat.

A díjat október 11-én, ünnepélyes átadó keretében Horváth László, a VOSZ Baranya Megyei Szervezetének elnöke, Varga Júlia, a VOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója és Zámbori Bíró Tamás, a VOSZ Baranya Megyei Szervezetének titkára adta át Müller Ádámnak, a DDC beremendi gyárigazgatójának és Guth Zoltánnak, a DDC kommunikációs vezetőjének.

Ismerje meg a DDC társadalmi felelősségvállalási programját: duna-drava.hu/hu/tarsadalmi-felelossegvallalas

Forrás: Duna-Dráva Cement Kft.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 713 148 megtekintés

Videó: 52 366 987 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7490552

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh