http://908456.zoqxoq1s.asia/11-komlo/10154-indul-a-felujitas-a-komloi-szent-borbala-otthonban#sigProId11496aab1e
Aláírta a szerződést a komlói önkormányzat a kivitelezővel, kezdődhet a felújítás a Pécsi úti szociális otthonban. A következő hónapokban új tetőt, napelemeket, akadálymentes bejáratot, korszerű fűtési rendszert és új nyílászárókat kap az épület, emellett a balesetveszélyes erkélyeket is befalazzák.
Az ősz egyik legfontosabb beruházása lesz a Szent Borbála Otthon Pécsi úti ingatlanának felújítása Komlón. Az egykori bányász legényszállóból átalakított épületben mintegy 130 idős, gondozásra szoruló ember él. A több mint négyszázmillió forintos beruházással kényelmesebb, biztonságosabb és takarékosabb is lesz az otthon.
„A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból nyertünk támogatást még tavaly a felújításra. Az összeg nagyságrendje miatt nyílt közbeszerzési eljárást kellett kiírnunk, ami részben a mi hibánkból is elhúzódott. Ezért csak a forrás elnyerése után nagyjából egy évvel tudtuk aláírni a szerződést a győztes pécsi vállalkozóval. A beruházás teljes költségvetése meghaladja a 400 millió forintot. Az európai uniós és az állami támogatás ezt csak részben fedezi, ezért az önkormányzat mintegy 120 millióval járul hozzá a saját költségvetéséből. Így nem kellett visszavennünk az eredeti tervekből és nem támogatható munkákat is el tudunk végezni” – foglalta össze Polics József polgármester.
„Ha az időjárás engedi, akkor márciusra szeretnénk befejezni a munkát. Ennek érdekében pontos és feszes menetrendet készített a kivitelező, a napokban már munkához is látnak” – mondta el a polgármester. A pontos tervezésre szükség is van, hiszen az épület szinte minden elemét érinti a felújítás. Teljesen lecserélik tetőhéjazatot és napelemeket szerelnek fel rá, az energetikai korszerűsítés során hőszigetelik a falakat, kicserélik a nyílászárókat és modernizálják a fűtési rendszert. A korábban elkészült belső akadálymentesítés folytatásaként a bejáratokat is átépítik, hogy a mozgássérültek is használhassák őket. A leglátványosabb azonban az erkélyek befalazása lesz. A homlokzatot uraló loggiák balesetveszélyesek az idős lakók számára, beépítésükkel viszont megnő a szobák területe.
A munkák ideje alatt az otthon lakóinak az épületet nem, legfeljebb a szobájukat kell rövidebb időre elhagyniuk előre összeállított ütemterv alapján. A családtagokat az otthon személyzete időben tájékoztatni fogja a változásokról.
Forrás: Komló Város Önkormányzat