http://908456.zoqxoq1s.asia/10-belfold/240-jon-a-feketeleves-a-frankhiteleseknek#sigProId020aad0cc3
A svájci nemzeti bank nem látja szükségességét annak, hogy ellensúlyozza a frank erősödését, miután az árstabilitás egyelőre nem forog veszélyben - fejtette ki egy vasárnapi lapinterjúban a bank elnöke.
Philipp Hildebrand elmondta: a mostani helyzet nagyon különbözik a 2009. és 2010. évitől, amikor a deflációs veszély miatt a központi bank többször interveniált a frank felértékelődésének megakadályozása érdekében. Erre most a bankelnök szerint nincs szükség, mert sem defláció, sem infláció veszélye nem fenyeget.
A frank tavaly több mint 10 százalékkal erősödött az euróval és a dollárral szemben, és az utóbbi hónapokban is megdöntött több történelmi rekordot. Gyengülésére nem lehet számítani a közeli jövőben, a befektetési menedéknek tartott deviza igen vonzó maradhat, legalábbis addig, amíg nem találnak megnyugtató megoldást a görög államadósság-válságra. Az is a frank felé tereli a forrásokat, hogy a piac decemberre kamatemelést vár a svájci nemzeti banktól.
Forrás: fn.hu
Aki épp azon gondolkodik, már ez is több, mint amit bír, annak ajánljuk korábbi hírünket: Kattintson ide...