Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi Kinizsi-vár a Nemzeti kastélyprogramnak és a Nemzeti várprogramnak köszönhetően mintegy másfél milliárd forintból. A beruházás eredményeként nőni fog a térség gazdasági vonzereje és munkahelyteremtő képessége - hangsúlyozta a fejlesztés keddi alapkőletételi ünnepségén György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

György István elmondta, hogy négy esztendeje indították útjára a programot, melynek eredményeként országszerte 19 kastély és 15 vár újul meg. Mint mondta, a Kinizsi-vár fejlesztésére 1 milliárd 516 millió forint uniós forrást fordítanak.    

A beruházásnak köszönhetően a Kinizsi-várhoz hasonlóan a megújuló várak és kastélyok történelmi helyszínként látogatóközpontokká válnak, melyek akár egész napos programot nyújtanak az érdeklődőknek - tette hozzá György István.  

Felidézte: a vár építése az 1390-es években kezdődött meg eredetileg egy másik helyszínen, majd ingatlanvita következtében az eredetileg tervezett helyszín helyett Nagyvázsonyban épülhetett meg a Kinizsi-vár.  

Az erődítmény névadója Mátyás király molnárlegényből lett parancsnoka volt, aki 1473-ban megkapta a várat a királytól - tette hozzá.     Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a vár emeletein a történelmi múltat idéző kiállítási tereket alakítanak ki, melyek egész évben látogathatók lesznek.    

A földszinten az egykori várgazdálkodást mutatják be, az első szinten a várnagy szobája látogatható majd, a második és harmadik emeleten Magyar Benignának, Kinizsi Pál feleségének szobája látható, a negyedik szinten a várőrség szobája tekinthető meg, a legfelső szinten pedig a 16. századi Nagyvázsonyt mutatják majd be. Lesz filmvetítő terem, Kinizsi Pál életével animációkon keresztül lehet majd ismerkedni, a lovagteremben konferenciákat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd.    

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (NÖF) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy mostanra elbontották a pénztár épületét, új fogadótér, valamint árkádíves loggia-sor épül, kiépítik a vár fűtési rendszerét és megerősítik a falakat.

Forrás, fotók: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 716 777 megtekintés

Videó: 52 370 266 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7490765

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh