Csaknem 2300 milliárd forintos mérlegfőösszegével az ország ötödik legnagyobb hitelintézete lépett piacra a takarékok és a Takarék Kereskedelmi Bank országos egyesülése nyomán - közölte a Takarékbank Zrt. szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az így létrejött Takarékbank saját tőkéje 120, jegyzett tőkéje 70 milliárd forintra emelkedett, hitelállománya eléri az 1400, betétállománya pedig az 1700 milliárd forintot. A fúziók révén az országos Takarékbank ügyfeleinek száma több mint 1,1 millióra nőtt, 750 fiókjával és 15 Takarék mobil bankfiókjával a legnagyobb, országos fiókhálózatot üzemelteti.   

A közleményben felidézték, hogy október 31-én 11 takarékszövetkezet és 2 bank cégjogi egyesülésével befejeződött az a majdnem ötéves folyamat, amelynek során a korábbi csaknem 120 takarékszövetkezetből mára egyetlen, országos lefedettségű, univerzális kereskedelmi bank jött létre.   

Az utolsó fúzióban a 3A Takarékszövetkezet, a Békés Takarék Szövetkezet, a Centrál Takarék Szövetkezet, a Dél Takarék Szövetkezet, a Fókusz Takarékszövetkezet, a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, a Korona Takarék Takarékszövetkezet, az M7 Takarék Szövetkezet, a Nyugat Takarék Szövetkezet, a Pátria Takarékszövetkezet és a Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet, valamint a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és az eddig regionálisan működő Takarékbank Zrt. vett részt. Valamennyi hitelintézet ügyfeleit, dolgozóit, teljes fiókhálózatát, betét- hitel- és szerződésállományait a Takarékbank Zrt. vette át.   

A Takarék Csoporthoz tartozó 13 hitelintézet cégjogi egyesülésével párhuzamosan sikeresen lezárult a fúziókat kísérő informatikai átállás, amely több mint egymillió ügyfél betét-, hitel- és számlaszerződését érintette. Ezzel együtt a netbankban a bankszünnapokat követő hirtelen túlterhelés miatt egyes ügyfelek esetében szerdán előfordulhatnak átmeneti lassulások, fennakadások, de a bank szakemberei felkészültek az esetleges fennakadások kezelésére - közölték.   

A fúziókkal a Takarékbank megszünteti az eddig óriási költségeket okozó átfedéseket, a szervezetek közötti párhuzamosságokat, egységesíti a takarékok eltérő termékpalettáit, a fiókhálózatot, az arculatot, az értékesítési és marketingtevékenységet, a belső szabályozást, valamint folytatja az informatikai rendszerek konszolidációját. Az átalakítások és átszervezések révén jelentősen csökkennek a működési költségek, 2023-ra mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben 10 százalékos piaci részesedés és évi 30 milliárd forint körüli adózott eredmény fenntartható elérése a cél - jelezte a bank.   

A Takarékbank szolgáltatásai a folyamat végén minden csatornán elérhetővé válnak: hagyományos ügyintézéssel, telefonon és interneten, illetve ezek személyre szabott kombinációjával.   

A tájékoztatás szerint a pénzintézet jelentős üzleti korszerűsítést tervez, új termékekkel és szolgáltatásokkal, új, korszerű, digitális csatornák alkalmazásával kívánja piaci pozícióját erősíteni, miközben a hagyományos banki ügyintézést is biztosítja ügyfelei számára.   

A közlemény idézi Vida Józsefet, a Takarékbank elnök-vezérigazgatóját, felidézte, hogy közel két év alatt 56 hitelintézet teljes, országos fúzióját hajtották végre.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 745 249 megtekintés

Videó: 52 382 387 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7493470

Jelenleg az oldalon

19
Online

Interreg CE1013 REFREsh