A Németországba érkező menekültek többsége nem tud vagy nem akar megtanulni németül, ezért a német hatóságok kezdenek arab nyelven beszélni, emellett az iskolákban elkezdenék bevezetni a kötelező arab nyelvoktatást.

Egy németországi arab politológus, Naji Abbas szerint az országban egyre inkább nő az érdeklődés az arab nyelvoktatás irányába, ami annak tudható be, hogy az arab nyelv egyre fontosabb szerepet játszik a német politikában és a társadalmi életben.

Az utóbbi egy év során Németország több mint egymillió, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező bevándorlót próbált integrálni, többek között ingyenes nyelvi kurzusok biztosításával, ami lehetővé tenné számukra a munkavállalást Németországban. A szövetségi munkaügyi hivatal várakozásai szerint a következő 15 év során a menekültek 70%-át akarják bevezetni a munkaerőpiacra. Ennek gyakorlati megvalósítása azonban nehéz feladatnak bizonyul: 2015 decembere és 2016 novembere közt mindössze 34 ezer menedékkérő talált munkát Németországban.

Ugyanakkor, a német kormányügynökségek már bejelentették, hogy fokozatosan kiterjesztik szolgáltatásaikat az arab nyelvre is, hogy a menekültek könnyebben hozzáférhessenek a közszolgáltatásokhoz. A projekt kezdeti szakaszában tart, pl. Halle területén a Munkaügyi Hivatal arab nyelven szervez szülői értekezleteket az iskolákban, hogy ezzel “elősegítsék az integrációt”.

2015-ben a német integrációs biztos, Aydan Ozoguz javasolta, hogy Angela Merkel újévi jókívánságait arab nyelven feliratozzák a német TV-csatornák, hogy az újonnan érkezett menekültek is megértsék a beszédet.

Az országba tavaly érkezett menekültek közül több mint háromszázezren 18 éven aluliak, egy Németországban bevándorlóként élő kanadai professzor, Thomas Strothotte emiatt azt javolta, hogy ne csak a menekültek tanuljanak németül, hanem a német diákok is lehetőséget kapjanak az arab nyelvtanulásra. Szerinte ezt úgy lehetne megvalósítani, hogy a német iskolák az arabot is bevezetik a kötelezően választható nyelvek közé. Strothotte a Die Zeit-nak nyilatkozva azt mondta, hogy a menekültek tömeges érkezése miatt az egész oktatási rendszert alapjaiban át kellene állítani, többek között a kétnyelvű iskolák korábbi modellje mentén elérhetővé kellene tenni az arab nyelvű oktatást is.

„Ezzel elismernénk, hogy mi a bevándorlás országa, és egy multikulturális ország vagyunk” – mondta.

Abbas szerint eközben fokozatosan nő a civil szférában, a külügyminisztériumban és más kormányszervekben foglalkoztatott arabok száma, ami szintén azirányba mutat, hogy idővel szükség lesz az arab nyelvoktatás bevezetésére. A politológus ezt azzal indokolta, hogy Németország megpróbálja fenntartani saját érdekszféráját a Közel-Keleten, emiatt mindinkább tömeges jelleggel lesz szükség olyan szakemberekre, akik anyanyelvi szinten beszélik az arab nyelvet.

Forrás: hidfo.ru / sputniknews.com / zeit.de

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 79 698 043 megtekintés

Videó: 52 355 135 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7488886

Jelenleg az oldalon

48
Online

Interreg CE1013 REFREsh