Az eddigi legnagyobb vonatkozó kutatás is igazolta, hogy a szexuális beállítottság genetikai meghatározottsága nagyon összetett, és nincs egyetlen gén, amely a homoszexuális viselkedéshez köthető, hanem több ilyen is van, és a társadalmi, illetve környezeti tényezők befolyásáról sem szabad elfeledkezni.

A kérdés, hogy a gének hogyan hatnak a szexuális irányultságra, régóta izgatja a kutatók és a szélesebb közvélemény fantáziáját is. Egy új vizsgálat azonban talán közelebb hozhatja a témával kapcsolatos viták végét – legalábbis ami a szakmai berkeket illeti.

Az eddigi legnagyobb homoszexuális viselkedést vizsgáló genetikai kutatás ugyanis egyrészt kimutatta, hogy a melegség genetikailag meghatározott, és a gének legalább harmadrészben felelősek azért, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Másrészt a vizsgálat azt is demonstrálta, hogy ez a befolyás nem köthető egyetlen génhez, hanem több, valószínűleg több ezer génnel van kapcsolatban, amelyek mindegyike csak kis mértékben van hatással a szexualitásra. Ezért, illetve a homoszexualitás társadalmi és környezeti okai miatt, nem lehet pusztán genetikai alapon megjósolni a szexuális beállítottságot.

„Remélem, hogy a tudomány segíthet megértetni az emberekkel, hogy mennyire természetes és normális a homoszexualitás. Bele van írva a génjeinkbe és a környezetünkbe, fajunknak és saját magunknak is meghatározó része” – mondja Benjamin Neale, az MIT és a Harvard Broad Intézetének kutatója, a vizsgálatot elvégző nemzetközi tudóscsoport egyik vezetője.

A közel félmillió ember adatain alapuló kutatás során kisebb eltéréseket találtak a meleg férfiak és nők genetikájában, illetve némi korrelációt mutattak ki bizonyos mentális problémák és személyiségjegyek, illetve a homoszexualitásban szerepet játszó génváltozatok előfordulása között. Utóbbi eredmény azonban a szerzők között könnyen betudható annak feszültségnek is, amit a társadalmi előítéletek miatt megtapasztalnak a melegek napjainkban.

MAGAS LABDA AZ ELLENFELEKNEK?

A tanulmány már csütörtöki publikálását megelőzően is komoly vitákat és aggodalmakat váltott ki, többek közt a Broad Intézeten belül is. Az LMBT-közösségbe tartozó kutatók közül ugyanis többen aggódnak amiatt, hogy az eredmények csak újabb fegyvert adnak a melegek elleni diszkriminációt szítók kezébe. Például a melegellenesek mondhatják azt, hogy ha a homoszexualitás genetikailag meghatározott, akkor ezt a tudást fel lehetne használni az embriók génszerkesztése vagy válogatása során. Az pedig, hogy a kutatók  eredményei szerint a melegség csak részben meghatározott genetikailag, megerősítheti hitükben azokat, akik szerint a homoszexualitás választás kérdése, és azokat akik lehetségesnek és szükségesnek tartják a melegek „gyógyítását” (konverzióját).

„Egyáltalán nem értek egyet a tanulmány publikálásával. Olyasmiről van szó, ami nagyon könnyen félremagyarázható. Egy diszkrimináció nélküli világban az emberi viselkedés minden részletének megértése nemes cél lehetne, de sajnos nem ilyen világban élünk” – mondja Steven Reilly genetikus, a Broad Intézet LMBT-közösséget támogató bizottságának egyik tagja.

Neale és csapata hónapokig értekezett a tanulmány publikálásáról a kutatócsoporton belül és azon kívüli felekkel is. Az eredmények megfogalmazásával és a közlés módjával kapcsolatban pszichológusokkal, szociológusokkal és különböző LMBT-csoportokkal is konzultáltak, és a tanulmány, valamint annak háttéranyagai mellett egy honlapot is létrehoztak, amely köznapi nyelven magyarázza el az eredményeket. Neale, aki maga is meleg, személy szerint szintén aggódik, hogy az eredményeket egyesek további gyűlöletkeltésre használhatják fel. Ugyanakkor viszont túl fontosnak tartja azokat ahhoz, hogy rejtve maradjanak, illetve a közlés kapcsán felmerült aggodalmak proaktív, az LMBT-közösségeket bevonó kezelését is példaértékűnek tartja.

A tanulmány publikálásával egy időben a Broad Intézet több olyan értekezést is közzétett weboldalán, amelyek a projekt etikai, tudományos és társadalmi implikációival foglalkoznak. Ezekben többen felvetik azt a kérdést, hogy egyáltalán mi indokol egy olyan kutatást, amely a nem heteroszexuális beállítottságok genetikai összefüggéseit vizsgálja, amikor egy ilyen vizsgálat kapcsán világos, hogy a potenciális tudományos eredmények nem érik meg a lehetséges károkat.

KORLÁTOK ÉS ELŐRELÉPÉSEK

A kutatás során 408 ezer nő és férfi genetikai adatait elemezték a kutatók a brit UK Biobank nevű adatbázisból. A vizsgálat alanyai az adatbázisba való felvételükkor (2006–2010 között) 40–69 év közöttiek voltak, és egy részletes kérdőívet töltöttek ki egészségükre és életmódjukra vonatkozóan. Az adatelemzés során ezekhez hozzávették a 23andMe nevű genetikai tesztelő szolgáltatás további közel 70 ezer ügyfelének információit, akik nemi irányultságukkal kapcsolatban is nyilatkoztak. Utóbbi csoport átlagéletkora 51 év volt, és mindannyian fehér európai felmenőkkel rendelkező amerikaiak voltak.

A kutatás során a nemi beállítottságot nagyrészt egyetlen kérdésre alapozva állapították meg a szakértők: hogy volt-e az illetőnek legalább egyszer életében azonos nemű partnerrel szexuális kapcsolata. A 23andMe-mintában sokkal magasabb, 19 százalék volt az erre igennel válaszolók aránya, szemben a Biobank-minta 3 százalékával. Az eltérés mögött egyrészt kulturális okok állhatnak, másrészt az, hogy a 23andMe specifikus, szexuális beállítottságra irányuló vizsgálata valószínűleg nagyobb arányba vonzza az LMBT-közösség tagjait.

A kutatás mindezek alapján tehát komoly korlátokkal rendelkezik, ugyanakkor sokkal nagyobb és változatosabb volt, mint a vonatkozó korábbi vizsgálatok, amelyek jobbára meleg férfiakra, gyakran ikerpárok meleg tagjaira vagy testvérekre koncentráltak. „Már önmagában az is dicséretre méltó, hogy női alanyokat is vizsgáltak” – mondja Melinda Mills szociológus, az Oxfordi Egyetem kutatója, akinek kommentárját a Science a tanulmánnyal együtt hozta le.

GÉNSZINTŰ SOKSZÍNŰSÉG

A szakértők szerint a homoszexuális viselkedést több ezer gén befolyásolhatja, mindegyik aprócska szerepet vállalva a szexualitás alakulásában. Az új vizsgálat alapján a genetikai tényezők nagyjából 32 százalékban felelnek azért, hogy valaki homoszexuális-e vagy sem. Ezen tényezők közül 8–25 százalék a legegyszerűbb genetikai varianciák közül kerül ki, amelyek egy-egy bázisnyi eltérést jelentenek a DNS-ben. A 32 százalék maradéka olyan genetikai hatásokat foglal magába, amelyeket egyelőre nem tudtak felmérni a kutatók.

A szakértők specifikusan öt olyan génvariánst azonosítottak a genomban, amelynek jelenléte az eredmények alapján mérhetően befolyásolja a szexualitás alakulását, azonban ezek hatása együttesen sem éri el az egy százalékot.

Így nem is csoda, hogy amikor a kutatók megkísérelték genetikai alapon előre jelezni valakinek a szexualitását, az derült ki, hogy ez a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetséges. Annál inkább sem, mivel a genetika csak egyike azoknak a területeknek, amelyek hatással vannak a kérdésre.

Érdekes ugyanakkor, hogy míg általában a génvariánsok hasonló hatással vannak a nőkre és a férfiakra is, a kutatócsoport eredményei szerint a közelebbről vizsgált öt allél közül kettő csak férfiakban, egy pedig csak nőkben van jelen. Hogy ezek pontosan mit csinálnak, az azonban egyelőre rejtély. A férfi génvariánsok egyikének talán a szaglóérzethez lehet köze, ami nem lenne meglepő, hiszen a szaglásnak komoly szerepe van a szexuális vonzódás során. A másik férfi allél a férfi kopaszodással lehet kapcsolatban, és a férfi nemi jellegeket meghatározó génekhez is közel található.

A kutatók azt is vizsgálták, hogy az azonosított genetikai variánsok és az azonos, illetve nem azonos nemű szexuális partnerek aránya között kimutatható-e összefüggés. Ebben a kérdésben csak nagyon alacsony szintű korrelációt sikerült kimutatni, ami Neale magyarázata szerint azt sugallja, hogy az LMBT-közösségbe tartozók változatos nemi irányultságai mögött hasonlóan változatos genetikai háttér állhat.

A szakértők évtizedek óta vizsgálják, hogy a szexuális irányultságnak vannak-e genetikai gyökerei. Az 1990-es években egy kutatás kimutatta, hogy az egypetéjű ikrek esetében gyakoribb, hogy azonos szexuális beállítottsággal rendelkeznek, mint a kétpetéjű ikreknél. Más kutatások az X kromoszóma egy specifikus régióját, az Xq28 jelű részt jelölték ki, mint a homoszexualitást a férfiak körében döntően befolyásoló területet, bár mások kétségbe vonták ezeket az eredményeket.

Az említett vizsgálatok azonban egytől egyig kislétszámú, férfiakra összpontosító kutatások voltak, szemben a mostanival. Amelyből egy dolog bizonyosan kiderül: az emberi szexualitás rendkívül összetett, sok tényező által befolyásolt jelenség, amelyről még korántsem tudunk eleget. És bár az aggodalmaskodók véleménye is érthető, ahogy a kutatócsoport egyik tagja, Robbee Wedow elmondta a téma érzékenysége kapcsán felmerülő véleményekről:

„Ha azt mondjuk, hogy valamit ’nem szabad vizsgálni’, azzal csak megerősítjük az azt övező stigmákat.”

Forrás: ipon.hu / science.sciencemag.org / broadinstitute.org